15 éves zeneszerző hegedűversenye a Carnegie Hallban

Zene

Jay Greenberg

Ritka esemény, ha egy csodagyerek kompozícióit mutatják be. Az amerikai Jay Greenberg darabjai nem is akármilyen körülmények között jutnak el a közönséghez, hiszen már tizennégy évesen lemezszerződése volt a Sony Classics kiadónál, ahol V. szimfóniáját a Londoni Szimfonikusokkal adták ki. A kritikusok által nagy becsben tartott tinédzser, akire saját bevallása szerint leginkább Bernstein, Bartók és Sztravinszkij zenéje hat, több mint száz zeneművet írt, köztük tizenhét zongoraszonátát és három zongoraversenyt.

Ezúttal a St. Luke's Zenekar felkérésére komponált egy hegedűversenyt, amelyben segítségére volt Joshua Bell, aki maga is csodagyerekként kezdte karrierjét. A bemutató után a New York Times kritikusa úgy fogalmazott, Greenberg egyre fejlődik, kivételes képességeire érdemes odafigyelni, méltán érdemelte ki a közönség ovációját.