1956 - jazzbe öltöztetve

Zene

Bár az Új Dimenzió Műhely tagjai sok szempontból különböző zenei hátérrel és orientáltsággal rendelkeznek, azt senki sem vitathatja el tőlük, hogy zenéjükben a sokszínűség kiegyensúlyozott egészt alkot. A Szabados György zongoraművész-zeneszerzővel kiegészülő Babits Antal (klarinét) - Klenyán Csaba (klarinét) - Jávorka Ádám (brácsa) trió azért is különleges, mert mind a négy muzsikus a szó legnemesebb értelmében klasszikus zenész, ezzel együtt muzsikájuk mindig hordoz valami egyetemes, zenén túli üzenetet. Október 27-i lemezbemutatójuk, amely az "Elégia 1956" címet viselő új albumukat hivatott a nagyközönség elé tárni, a szabadság és az elnyomás élményét improvizatív zenei lenyomatban örökíti meg. A négy zenész az elsöprő sikert arató londoni, moszkvai és kolozsvári bemutatók után most a hazai közönség szívét is szeretné - újra - meghódítani.  

 
Az együttes 2003. május 4-én tartotta premierjét. Hírnevüket korábban olyan nevek öregbítették, mint a zongorista Szakcsi Lakatos Béla, vagy a brácsán és hegedűn közreműködő Kathy Horváth Lajos. Azóta számos hazai és külföldi fesztiválon mutatkoztak be nagy sikerrel, így a szombathelyi Bartók Fesztiválon, a Budapesti Őszi Fesztiválon, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, valamint a londoni Magyar Magic Fesztiválon. A Műhely tagjai különböző műfajok képviselői, de játékuk nem csupán a jazz és a kortárs zene fúziója, hanem olyan élő zene, amely elsősorban a tökéletes koncentráción és a zenészek egymás közti bizalmán alapszik.
 
Az érdeklődők számára kuriózum lehet, hogy Babits Antal nemcsak kiváló fiatal klarinétművész, hanem a modern kísérleti zene egyik élvonalbeli magyar képviselője is, aki többek közt a Nyócker című animációs film zenéjét is jegyzi. A zenész hosszú ideig játszott duóban Lajkó Félix bőgősével, Lőrinszky Attilával, emellett éveken át részt vett annak a Szabados Györgynek a zenei műhelymunkájában, akivel most együtt lép a MüPa - Fesztivál Színház színpadára.