2. Nemzetközi Zongoraverseny Liszt Ferenc emlékére

Zene

A verseny három szóló- és egy zenekari fordulóból áll. A döntőben a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara működik közre, Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester vezényletével. A verseny idejére a bécsi Bösendorfer zongoragyár három hangversenyzongorát biztosít. A verseny valamennyi fordulója nyilvános és ingyenes. A versenyre 1972. június 17-e után született diákok, tanárok, művészek jelentkezhettek. A beküldött dokumentumok alapján harminc versenyző jelentkezését fogadták el a szervezők, ebből heten visszaléptek, így a közel kéthetes eseménysorozaton 15 külföldi (dél-koreai, kínai, japán, orosz, olasz, portugál és lengyel) és 8 magyar zongorista méri össze tudását. Ma este hat órakor sorsolják ki a szereplés sorrendjét, mely a verseny végéig érvényben marad. A sorsolás után Balázs János, a tavalyi verseny győztese ad koncertet.

A verseny első, második, harmadik és negyedik helyezettje 10.000, 7.000, 5.000 illetve 3000 eurós díjazásban részesül. A verseny 1. díját a Budapest Zongoraszalon, a Bösendorfer zongoragyár kizárólagos magyarországi képviselete ajánlotta fel. A 2. díjat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a 3. díjat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a 4. díjat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara biztosítja. A középdöntőben, illetve a döntőben legjobban szereplő versenyzők a versenydíjakon kívül különdíjakat, koncertmeghívásokat kapnak.

A zsűri tagjai:
Ács József zongora- és orgonaművész, az Eschweileri Liszt Társaság zenei vezetője, a zsűri elnöke
Bánky József zongoraművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének zongoratanára
Gombos László zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa (Douglas Ashley amerikai zongoraművész váratlan megbetegedése miatt a zsűrizést Gombos László vállalta el)
Király Csaba Liszt-díjas zongora- és orgonaművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének igazgatója, a Magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkára
Körmendi Klára Liszt-díjas, Bartók-Pásztory-díjas zongoraművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

A verseny fővédnöke Tasnádi Ferenc, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere. A verseny védnökei: Dr. Colin Foster szobrászművész, a PTE Művészeti Kar dékánja; Dr. Lénárd László akadémikus, egyetemi tanár, a PTE rektora; Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester, a Pannon Filharmonikusok-Pécs vezető karmestere, zeneigazgatója.

A verseny részletes programja és a kötelezően választható művek listája itt olvasható. A Fidelio minden nap beszámol a verseny aznapi eredményeiről.