350 éves hegedű a kalapács alatt

Zene

Az árverezőház hangsúlyozza: a Stainer által készített egyik legértékesebb példányról van szó, amely 1659-ben készült. A Sotheby's a hegedű értékét 100-150 ezer fontra (31-47 millió forintra) becsülik, az értékes hangszert március 8-án árverezik el.

A gyűjtők számára ikonikus jelentőségű hangszerről van szó, hiszen Stainer a 17. század legnagyobb kézműveseinek egyike. A 18. században egy Steiner-hegedű tízszer drágább volt, mint egy Stradivari. Az eddig legdrágábban értékesített Stainer-hegedű 1988 novemberében kelt el szintén a Sotheby's-nél. Az 1688-ban készült instrumentum 71 500 fontért (22,7 millió forintért) cserélt tulajdonost.

A hegedűkészítő mester az Innsbruckhoz közeli Absamban született 1617-ben, életéről kevés információ maradt fenn. Stainer az Alpok térsége, Csehország és Olaszország kolostoraitól, hercegi és püspöki udvaroktól kapott megbízásokat, híre egészen Madridig eljutott.