50 éves a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny

Zene

Debrecen kulturális nagyrendezvénye az eltelt félévszázad alatt megőrizte alapkoncepcióját ? a kortárs kóruszene propagálását ? és előkelő helyet vívott ki magának a nemzetközi zenei életben. Az április 8-9-i rendezvénysorozat keretében idézik fel az eltelt fél évszázad legjelentősebb eseményeit. Ennek során színpadra lépnek azon Debrecenben működő énekkarok, amelyek versenyzőként is részvevői voltak a korábbi rendezvénynek.
 

SzokolaySandor_D_TTS20080925003_x.jpg
Szokolay Sándor

A fennmaradt tárgyi és fotódokumentumokból kiállítást rendeznek. Az évfordulós események csúcspontja lesz az az ünnepi hangverseny, mely tulajdonképpen az 1961. augusztus 15-én lezajlott megnyitó díszhangverseny rekonstrukciójának tekinthető. Akkor előbb kortárs magyar zeneszerzők ?a cappella? művei hangzottak el a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Gulyás György vezényletével, majd a második részben Szokolay Sándor: Istar pokoljárása című oratóriumának bemutatója következett. Idén a Kodály Kórus az elmúlt ötven év kórusterméséből nyújt áttekintést, azokból a darabokból melyet Debrecen rendelt magyar komponistáktól; majd a második részben ismét megszólal a ?csipkerózsika-álmot? alvó Szokolay alkotás.