Abigél segít

Zene

Udvaros Dorottya és Csonka András

A színház a regény szellemét megidézve február 25-én indítja el nagyszabású jótékonysági akcióját, amely keretében a produkció alkotóival és szereplőivel, valamint az előadás támogatóival kulturális segítséget kíván nyújtani a rászoruló kis- és középiskolásoknak.

Abigél, a csodatévő szobor jótékonysági akciójában olyan diákok e-mailjeit várja, akik tanulmányaikhoz, művelődésükhöz kérnek segítséget. Ennek részletes leírása mellett a Budapesti Operettszínház azt kéri a pályázó tanulóktól, hogy legalább egyoldalas olvasónaplót is csatoljanak levelükhöz. Az olvasónapló témája természetesen Szabó Magda Abigél című regénye. A legjobb pályaműveket és a leginkább rászoruló diákokat Abigél tankönyvekkel, olvasmányokkal, kulturális programokkal és más meglepetésekkel segíti majd.

Az Abigélhez írott levélben szerepelnie kell:

- a tanuló nevének, címének, korának és osztályának;
- az iskola nevének, amelyben jelenleg tanul;
- annak leírásának, hogy miért és miben segíthet Abigél (könyv, színház, múzeum-látogatás, koncert, tanszer, stb. - mindez maximum 200.000- Ft értékű lehet);
- az Abigél című regényből írt minimum egyoldalas olvasónaplónak.

A pályázatokat a produkció alkotóiból és szereplőiből álló zsűri bírálja majd el.

Tagjai:

Kerényi Miklós Gábor - a Budapesti Operettszínház igazgatója, a musical dramaturgja
Somogyi Szilárd - az Abigél rendezője és egyik szerzője
Tasi Géza - Szabó Magda jogainak képviselője
Udvaros Dorottya - színművész, az Abigél egyik főszereplője
Csonka András - színművész, az Abigél egyik főszereplője

A leveleket, pályázatokat a Budapesti Operettszínház az abigel@operett.hu e-mail címre várja 2008. március 31-éig.