Advent Győr Újváros templomaiban

Zene

 

Az Öt Templom Fesztivál gyülekezetei egy utcányi tarkaságukkal, kicsiben olyan színesek, mint egész Európa. Vallásaikat gyakorló közösségeik mind másképpen várják és ünneplik decemberben a fény születését, saját évezredes hagyományaikat követve tartják templomi és családi szertartásaikat. Ezek a szokások teszik egyedivé és meghitté ünnepeiket és emlékeztetnek minket arra, hogy nem egyedül vagyunk a világon, hanem mindannyian kisebb nagyobb, hagyományait féltve őrző közösségek tagjai vagyunk, szokásokkal, amik összekötnek és megkülönböztetnek minket egymástól.

Az Öt Templom Adventje és Hanukája szeretettel vár mindenkit Győr Újváros templomaiba, ahol a gyülekezeti alkalmakon túl koncertekkel, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal készülnek a szervezők. A fesztivál programjai egészen december 22-ig zajlanak Győr Újváros templomaiban, részletes program a www.karzat.hu oldalon olvasható, illetve letölthető innen.