Adventi gálakoncert az operafesztivál jegyében Miskolcon

Zene


MiskolciNemzetkoziOperafesztival_ JevgenyijNyesztyerenko_Zsinagoga_D_VAJ20080615001.jpg
Nyesztyerenko fellépése a fesztiválon két éve, a miskolci Zsinagógában

(MTI) - A szervezők tájékoztatása szerint a Bécsben élő, Magyarországon rendszeresen vendégszereplő orosz énekes mellett az idén első alkalommal megrendezett Saljapin Énekverseny fiatal tehetségei - Venyera Gimagyijeva szoprán, Szvetlana Kaszjan szoprán és Szegedi Csaba bariton -, valamint a IV. Szentpétervári Énekverseny díjazottja, Igor Turcanu tenor lép színpadra az adventi koncerten.
    A gálaesten részletek hangzanak el A sevillai borbély című Rossini-operából, Puccini négy művéből, a Manon Lescaut-ból, a Toscából, A fecskéből és a Turandot-ból, valamint Csajkovszkij Anyeginjéből és A pikk dámából.
    A közönség Verdi Simon Boccanegrájából, a Traviatából és A végzet hatalmából is hallhat több áriát, mintegy a jövő évi fesztivál előzeteseként. 2011-ben ugyanis - a 2001-ben megtartott első fesztiválra és az olasz zeneszerző halálának 110. évfordulójára emlékezve - Bartók mellett ismét Verdi kerül a miskolci hangversenysorozat középpontjába.
    A Miskolci Szimfonikus Zenekart a koncerten Kovács János Liszt- és Kossuth-díjas karmester vezényli.