Afrikai szoprán és amerikai tenor nyerte az Operaliát

Zene


prettyyende.jpg
Pretty Yende
 
(MTI) - A 19. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetés eredményét vasárnap hirdették ki, René Barbera nyerte el a legjobb zarzuela előadó 10 ezer dolláros díját is, amelyet Plácido Domingo a szülei emlékére hozott létre. Női kategóriában Pretty Yende Olga Busuioc moldáv szopránnal megosztva vehette át a zarzuela díjat. Barbera és Yende kivívta a közönség rokonszenvét is, így a Rolex különdíját is ők vihették haza.
    

renebarbera.jpg
René Barbera
A 20 ezer dolláros második díjat Konsztantyin Susakov orosz bariton, illetve Olga Busuioc kapta. A 10 ezer dollárral járó harmadik díjat Jaesig Lee dél-koreai tenor és Olga Pudova orosz szoprán érdemelte ki.
 
A Birgit Nilsson opera-énekesnő emlékére alapított 15 ezer dolláros díjat a dél-koreai Jongmin Parknak ítélték, a Culturarte-különdíjat pedig, 10 ezer dollárt Fernando Javier Radó argentin basszus vehette át.
    
Az idei Operalián a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics Dancsenko Színházban július 18-a és 24-e között negyven fiatal énekes versengett, magyar résztvevő idén nem volt.