Ainars Rubikis nyerte a Fiatal Karmesterek Díját Salzburgban

Zene

(MTI) ? A döntés nehéz volt, de végül egyhangúan Ainars Rubikis mellett voksoltak a bírálók, mert technikája, muzikalitása, pszichológiája, a mozdulatainak ökonómiája teljesen meggyőzte őket ? mondta Markus Hinterhäuser intendáns, karmester, a zsűri tagja. A fiatal lett karmesternek vezető szerepet jósolnak a nemzetközi zenei életben ? tette hozzá.

 
Ainars Rubikis Brahms Tragikus nyitányával egészen elvarázsolta a kilenc tagú zsűrit, amelynek fővédnöke Pierre Boulez zeneszerző-karmester, elnöke Franz Welser-Most, a Bécsi Állami Operaház főzeneigazgatója volt.
 
A másodszor odaítélt díjjal jár, hogy Rubikis a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar élén egy koncertet is vezényelhet. A jövő szombati hangversenyre a fiatal karmester Stravinsky A tűzmadár című szvitjét és Sosztakovics második csellóversenyét választotta Britten és Debussy műve mellé.
 
Ainars Rubikis Rigában született, tavaly a bambergi (Németország) Mahlerről elnevezett karmesterversenyen már bemutatkozott. 2010-ben vezényelt a burgenlandi Lockenhausban, Liverpoolban, Duisburgban és Heidelbergben. A következő hónapokban Oslóban, Brüsszelben és Hongkongban debütál.