Aiszkhülosz-tragédiából musical

Zene


aiszkhulosz_x.jpg
Aiszkhülosz

Saternek van tapasztalata hasonló projektben, ugyanis az ő nevéhez fűződik a Wedekind-drámából készült musical, A tavasz ébredése, amelyért Tony-díjat kapott. Az ókori történetet azért választotta, mert "tiszta színház: az ókori görög számára a színház azt jelentette, mint nekünk ma a templom."

Prométheusz, miután a titánok ellen folytatott harcában Zeuszt segítette, a tüzet és a mesterségeket az embereknek adta. Zeusz ezért őt Kaukázus szikláihoz láncoltatta. Hiába akarja azonban meghunyászkodásra rábeszélni Okeanosz isten és hiába fenyegeti Hermész, Prométheusz hajthatatlan marad, akit az Olümposz ura haragjában az Alvilágba taszít.

Véleménye szerint a többezer éves történet sok hasonlóságot mutat a mai amerikai viszonyokkal. "Van egy isten, Zeusz, aki beleszól a többi isten feladataiba is, mi több, átveszi azokat, mintha ő egyedül alkotná a kormányt" - magyarázta Sater. "Eksztatikus őrjöngést akartam, táncot és zenét, ami robban" -mondta indoklásképp arra a kérdésre, hogy miért a System of a Down énekes-dalszövegíróját, Serj Tankiant kérte fel együttműködésre.

A Broadway-bemutatót New Yorkon kívüli turné előzi meg, ám ennek pontos időpontja még ismeretlen. Annyi biztos, hogy a nyolc-tíz fős társulatra és négyfős zenekarra, időmértékes versben írt dalokat először a 2009/2010-es évadban hallhatják először. A produkció rendezője Diane Paulus lesz.