Al Di Meola Budapesten

Zene

Al Di Meola

Al Di Meola 1954-ben született, Jersey City-ben, New Jersey államban. Az első hangszer, amin játszani tanult, a dob volt, ám nyolc éves korában áttért a gitárra, amelyen elsőként dzsesszt, bossa novát és klasszikus zenét játszott. Zenei fejlődését egy bizonyos Larry Coryell határozta meg leginkább, akit Al Di Meola a fúziós zene keresztapjaként emleget. A középiskola elvégzése után egy rövid, ám annál intenzívebb periódus következett: napi nyolc-tíz órát gyakorolt és azon törte a fejét, hogy hogyan lehet a gitárban rejlő minden lehetőséget kibontakoztatni. Közben kereste saját hangját: "Valami újat akartam alkotni, olyat, amit még senki más nem csinált meg." - mondta erről később.

1971-ben Al Di Meola beiratkozott a híres bostoni Berklee School of Musicba. Ez a zeneiskola Amerika legnevesebb ilyen intézménye, a kortárs komolyzene és a dzsessz legnagyobb alakjai közül sokan jártak ide. Al Di Meola másodévtől már egy fúziós zenekarban játszott, 1974-ben azonban egy mindent megváltoztató telefonhívás érkezett.

A vonal túlsó végén Chick Corea beszélt, aki már akkor is majdnem akkora névnek számított, mint manapság. Azt kérdezte, hogy nincs-e kedve átjönni egy próbára, a Return to Forever nevű együttesbe (ami máig a leghíresebb fúziós banda). "Egy álom vált valóra. Tíz perc alatt összepakoltam néhány ruhát egy táskába, buszra ültem, és soha többet nem láttam azt a bostoni lakást." - mondta Meola. Egy hétvégén át gyakoroltak együtt, és a második közös fellépésükön már negyvenezer ember előtt játszott.

Return to Forever ezen felállása - Al Di Meola (gitár), Chick Corea (billentyű), Stanley Clarke (basszus), Lenny White (dob) - három meghatározó jelentőségű lemezzel járult hozzá a fúziós zene, és a modern dzsessz történetéhez (Where Have I Known Before, 1974, No Mystery, 1975, Romantic Warrior, 1976). Mind a kritika, mind a közönség körében hatalmas sikereket értek el: az előbbit legjobban a Grammy-díj jelzi, az utóbbit pedig az, hogy e lemezek bejutottak a Top 40-be, ami alig szokott dzsessz-lemeznek sikerülni. Az együttes 1976-ban oszlott fel.

Már ebben az évben megjelent Al Di Meola első szólólemeze, Land of the Midnight Sun címmel, amit számos egyéb követett. Eleinte a fúziós zene izgatta, az elektronikus gitár lehetőségei, ám később a MIDI-vel is kísérletezett (vagyis azzal a technikai trükkel, hogy a gitárból jövő "jeleket" számítógép segítségével alakítsa tovább), de manapság talán izgalmasabbak lehetnek azok a kilencvenes években kiadott lemezei (pl. Winter Nights, World Sinfonia), amelyeken az akusztikus gitár hangzása és a világzene felé fordult.

Meola eddigi pályafutása során többek között olyan muzsikusokkal lépett egy színpadra, mint Paul Simon, David Matthews, Paco de Lucía vagy John McLaughlin. A budapesti koncerten Peo Alfonsi (gitár), Gumbi Ortiz (ütők) és Fausto Beccalossi (harmonika) lesznek társai.

(2007. június 23. 20:30 Margitszigeti Szabadtéri Színpad (Budapest) - Al Di Meola és a Midsummer Night Quartet koncertje; km.: Peo Alfonsi (gitár), Gumbi Ortiz (ütők), Fausto Beccalossi (harmonika); Budapest Nyári Fesztivál 2007)