Albán zongoraművésznő koncertsorozata barátaival Budapesten

Zene

 

(MTI) Almira Emiri pianista elmondta, hogy 13 éves kora óta él Magyarországon, itt is diplomázott a Zeneakadémián, de egész Európában koncertezik, ezért sok zenészbarátra tett szert és velük állított össze öt koncertből álló sorozatot Budapesten. Szivan Rotem szopránnal, aki az egyik legnépszerűbb izraeli operaénekes, a tiranai operában szerepeltek együtt, azóta is kapcsolatban vannak, budapesti hangversenyükön az Uránia Nemzeti Filmszínházban izraeli, jiddis és ladino (spanyol zsidó) dalok mellett tangó és klasszikus operaáriák szerepelnek.
    

Almira Emiri októberben az Ausztriában működő soknemzetiségű ? albán, görög, német, osztrák és koszovói zenészekből álló ? Mala Junta tangózenekarral lép fel. A másik két koncerten Nitzan Bartana izraeli hegedűművésszel és Bledar Zajmi albán csellistával, a prágai opera zenekarának szólamvezetőjével fog együtt zenélni, majd a több zongoristából álló Degustation Pianistic nevű formációval ? amelyben részt vesz Szakcsi Róbert és Füzesséry Zoltán is ? klasszikus muzsikát, jazzt és tangót adnak elő. Az első koncerten, májusban Andjela Bratic szerb fuvolaművésszel muzsikált.
    
Az ifjú zongorista elárulta, hogy Magyarországon először rendeznek albán filmhetet októberben az albán kulturális hét keretében és kiállítást is nyitnak abból az alkalomból, hogy Albánia 100 évvel ezelőtt, 1912-ben nyerte el függetlenségét.
    
Almira Emiri 1982-ben született Tiranában, majd a család a délnyugat-albániai Fierbe költözött; 11 évesen ott adta első zongorakoncertjét. Egy évvel később tanára javaslatára Magyarországon folytatta tanulmányait.
    
Először Székesfehérváron, majd Budapesten, a Bartók Béla konzervatóriumban tanult és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott; 2004-ben a Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraverseny különdíját nyerte el. Grazban posztgraduális képzésen vett részt, és 2001 óta évente többször kereste fel Párizsban Rév Lívia magyar születésű zongoraművészt.