Állami kitüntetések augusztus 20-án

Zene

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést kapta Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Kossuth-díjas hegedűművésze. Rolla 1969-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Kovács Dénes tanítványa volt. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé. A magyar zenei kultúra hazai és külföldi megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként 1981-ben megkapta az Érdemes művész kitüntető címet, 1985-ben pedig a Kossuth-díjat. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriájában a Becsületrend Lovagja címmel, 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. A Zempléni Művészeti Napok alapítója. 1996. augusztusában Sárospatak díszpolgárává választották. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült Kovács Dénes hegedűművésznek, aki 1957 szeptemberétől tanít a Zeneakadémián. Volt tanszékvezető, főigazgató rektor is. Kossuth-díjas kiváló művész. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta többek között Fátyol Tivadar zeneszerző; Lakatos ?Pecek? Géza előadóművész, dzsessz-dobos; Rados Ferenc zongoraművész; Snétberger Ferenc gitárművész; Szabados György zongoraművész és Sziklay Erika énekművész. Mádl Ferenc köztársasági elnöke megbízásából Hiller István kulturális miniszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Földes Imre Erkel Ferenc-díjas zenetörténésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának; Horváth Kornél ütőhangszeres előadóművésznek, a Magyar Jazz Szövetség alelnökének; Székely András zenetörténésznek; Vidovszky László Erkel Ferenc-díjas és Érdemes Művész zenetörténésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának. A népi mesterségek, hagyományok továbbvitelében való aktív tevékenységéért a Népművészet Mestere-díjat kapta Budai László néptáncos, valamint Maneszes Márton magyarszovátai prímás. Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott továbbá a magyar nóta műfajának magas szintű átörökítéséért és tolmácsolásáért Kovács Apollónia dalénekesnő és Boross Lajos prímás. Miniszteri Elismerésben részesült még a ?Csendül a nóta? Nemzetközi Magyarnóta Énekverseny I. helyezettje, Demeter Ágnes dalénekes, II. helyezettje, Szöllősi Emese dalénekes és a különdíjas Bede Ilona cigánydal-énekes. A magyar népzenei hagyományok megőrzésében és továbbvitelében végzett kiváló tevékenységükért Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Kovács János és ifj. Kovács János népzenész. Kiváló szakmai munkája elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Losó Károly hangszerkészítő mester. Az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta Gulyás Nagy Zoltán, a Magyar Táncművészeti Főiskola zenepedagógusa; Szegedi Enikő, a budapesti XIII. kerületi Zeneiskola igazgatója; Szőke Lászlóné, a budapesti Vörösmarty Mihály Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgató-helyettese; Till Ottó, a budapesti III. kerületi Állami Zeneiskola nyugalmazott igazgatója.