Anja Silja kapta az Európai Kulturális Díjat

Zene

Az Anja Silját laudáló Bondy háromszor dolgozott együtt a szopránnal, aki 1977-ben a Lulu címszerepét, 1981-ben a Wozzeck Marieját énekelte Hamburgban, 1992-ben pedig Salzburgban Richard Strauss Saloméját alakította Luc Bondy rendezésében. Anja Silja karrierje csodagyerekként indult: tízésvesen már szülővárosában, Berlinben adott koncertet, 15 éves korában turnéra indult, operaszínpadon 16 évesen debütált Braunschweigben A sevillai borbély Rosinájaként. 

Silja nemzetközi karrierjét Bayreuthban alapozta meg, ahová először 1960-ban kapott meghívást (A bolygó hollandi Senta szerepére) és 1966-ig Wieland Wagner valamennyi produkciójában ő énekelte a női főszerepet. Ezzel egyidejűleg Wagner-alakításaival meghódította Európa és Amerika legjelentősebb operaszínpadait. Repertoárja Beethoventől Wagneren át Schönbergig és Weillig terjedt, Bayreuthtól New Yorkig ünnepelték rendkívüli alakításait.

A "német Callas", aki április 17-én ünnepelte 71. születésnapját, Budapesten több alkalommal is fellépett a Salome címszerepében, 2003-ban Zsótér Sándor rendezésében Schönberg Várakozás című művét énekelte, 2008-ban pedig a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a Jenufa Sekrestyésnéjeként láthatta a magyar közönség.