Anne-Sophie Mutter is díjat kap

Zene

Az év hangszeres művésze a pályafutásának 35. évfordulóját ünneplő hegedűművész, Anne-Sophie Mutter lett, akinek a nevéhez eddig 17 mű ősbemutatója fűződik. Az év zeneszerzőjének a londoni Thomas Ad?st választották, aki még nincs 40 éves, ám máris több fesztivál programjában szerepelt munkásságának retrospektív jellegű felidézése. Az év énekese, Simon Keenlyside - aki Ad?s A vihar című operájában Prospero szerepét énekelte az ősbemutatón - 1987-ben debütált Almaviva szerepében a Hamburgi Staatsoperben, azóta a világ nagy operaszínpadain komoly karriert futott be, emellett dalénekesként is sikereket ér el, a közelmúltban pedig Trisha Brown koreográfussal dolgozott együtt Schubert Téli utazása kapcsán. Az év oktatója címet Vivian Perlis kapja, aki a Yale Egyetemen négy évtizeddel ezelőtt megalapította az amerikai zene történetét feldolgozó oral history intézetet, s ennek keretében mintegy kétezer interjút készített olyan zenészekkel, mint Ives, Copland - aki Perlis-szel együtt írta önéletrajzi könyvét -, Bernstein, Cage, Ellington és Eubie Blake. Az év karmesterének a Drezdai Filharmonikusoktól az évad végén távozó Rafael Frühbeck de Burgost választották, akit egy kritikus egy alkalommal a Bostoni Szimfonikusok kedvenc vendégkarmesterének nevezett.