Apák és fiúk

Zene

Franz Xaver Mozart

Egy régi korok zenéiből összeállított műsor is tartogathat meglepetéseket. Mozart dalait gyakran halljuk koncerteken, azonban Magyarországon kevesen hallottak fiárol, Franz Xaver Wolfgang Mozartról, aki semmiképp nem sorolható a korabeli kismesterek közé. 1791-ben, azaz apja halálának évében született Bécsben, ahol Hummelnél, Salierinél, valamint Albrechtsbergernél tanult. Innen 1808-ban kerül a galíciai Lembergbe, ahol pedagógusként és zeneszerzőként, majd később zeneigazgatóként dolgozott. Utolsó éveit Bécsben töltötte, majd Karlsbadban halt meg 1844-ben.

Életének ötvenhárom éve alatt egy mára elfeledett valódi zenei kincsestárat hagyott hátra, így két zongoraversenyt, szimfóniákat, kamaraműveket, dalokat, különböző zongoradarabokat. A pénteki koncerten a daloké lesz majd a főszerep Kiss Noémi tolmácsolásában, melyek talán mondhatók a Franz Xaver repertoár gyöngyszemeinek.

És ha "Apák és fiúk", akkor persze elhangzik majd pár Wolfgang Amadeus Mozart-dal is - érdekes és elgondolkodtató választással a fia darabjait illetően, majd a Mozart által igen szeretett Haydn egyik igen ritkán játszott Esz-dúr szonátája (Hob XVI:28), valamint növendékének, Beethovennek A-dúr (Paisiello) variációi.

Egy ilyen csemege-koncertet pedig egy korai Beethoven és egy Schubert olasz nyelvű ária fűszerez majd, illetve a hangszer: Mozart Walter-fortepianójának Chris Maene által 2001-ben készített kópiája (Vashegyi György tulajdona).

(2007. május 11. 18:00 Bartók Emlékház (Budapest) - Kiss Noémi (ének) és Somlai Petra (fortepiano) hangversenye; Haydn, Mozart, C. Ph. E. Bach és Franz Xavér Mozart művei; sorozatszerk.: Héja Benedek; Bartók zeneakadémiája 2/1; jegyár: 1200 Ft)