Aranyos Hofi

Zene

A Cotton Club Singers

A zenekar Hofimánia című műsorát 2007. október 18-án és 19-én mutatta be Budapesten, a Thália Színházban. A nagy sikerre való tekintettel év elején a Kongresszusi Központban neves vendégművészek közreműködésével megismételték a koncertet.

A koncertanyag a legszélesebb körben mutatja be Hofi Géza zenei pályáját. A legtöbbet játszott melódiái mellett (Próbálj meg lazítani, Macskaduett, Gondolj apádra, stb) olyanok is megszólalnak, amelyeket a nagyközönség nem feltétlenül Hofival azonosít (Hegedűs a háztetőn-részletek, Kicsit szomorkás a hangulatom), de ő is előadta. A program az Örkény Színházban tartott, Géza napi fellépés után országos turnéra indul, mely 25-30 települést érint majd.

2008. február 26. Örkény Színház (Budapest) 19:00 - Hofimánia - a Cotton Club Singers koncertje