Az argentin Goerner beugrása

Zene

Nelson Goerner

Nelson Goerner 1969-ben született Argentínában. Igen fiatalon lett az 1986-os Buenos Aires-i Liszt Ferenc Zongoraverseny első helyezettje, majd az 1990-es genfi zongoraverseny győztese. A zeneakadémiai koncerten mondhatni beugró, hiszen az eredeti tervek szerint a lengyel Anderszewskinek kellett volna fellépnie. Nelson Goernerről már megírtuk karrierje fontosabb állomásait, amikor Anderszewski lemondása kiderült, most a koncert közeledtével még annyit hozzátehetünk, hogy Goerner általában havonta három-négy koncertet ad, híreink szerint tavaly december elején a dániai Odenseben lépett föl két koncert erejéig, amelyeket az EMI rögzített is, majd 21-én és 22-én Pamplonában játszott. Januárt ő is, mint mások, kisebb erőgyűjtéssel kezdte. 27-én azonban a bonni Beethovenhalléban nagy sikerrel játszott egy Hindemith-művet; a budapesti felkérést pedig örömmel fogadta.

(2007. február 2. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Nelson Goerner zongoraestje; Janacek: Sonata; Schumann: Humoreszk, op. 20; Chopin: 2 nocturne, op. 48; Ballada, No. 3; Liszt: Transzcendens etűdök, No. 10 (Allegro agitato); No. 11 (Esti harmóniák); Mefisztó keringő, No. 1 - A Zongora, Magyar Telekom zenei estek "B"-bérlet)