Armel-operaverseny erősödő fesztiváljelleggel

Zene


havasagnes_armel2011_d_mtz20110310001.jpg
Havas Ágnes
 
(MTI) - Mint azt Havas Ágnes, a verseny igazgatója elmondta, a rendezvény rövid történetében először ajánlanak versenyszerepet barokk műben. A régizenészek által jól ismert Josef Myslivecek Antigona című operájának két szerepével versenghet majd egy-egy fiatal tehetség a díjakért. A svájci Théatre Bienne Soleure előadására Andreas Rosar rendező vezetésével készülhetnek fel az énekesek.
    
A verseny október 6-án a Szegedi Nemzeti Színház produkciójával indul majd. A házigazdák a Puccini-kortárs Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operáját mutatják be Juronics Tamás rendezésében. Gyüdi Sándor, a teátrum igazgatója elmondta, hogy a maga korában népszerű szerző nem elsőként választotta Dante Isteni színjátékának tragikus epizódját témájául. A szereplők egyébként valóságos történelmi személyek voltak, ahogy a Rimini és Ravenna közötti véres háború is megtörtént.
   
A Krakkói Opera, amely Lengyelország egyik fontos játszóhelye, különösen kortárs művek tekintetében, Viktor Ullmann cseh zeneszerző Atlantisz császára című darabját hozza Szegedre, a rendező Beata Redo-Dobber.
    

alfoldirobert_armel2011_d_mtz20110310009.jpg
Alföldi Róbert

A pilseni Josef Kajetán Tyl Színház egy klasszikust vesz műsorára a versenyprogramban. Igaz, rendkívül modern előadásra számíthatnak a nézők. Mint azt a produkció rendezője, Alföldi Róbert elmondta, az érdekli Verdi Rigolettójának alakjában, hogy mi történik egy emberrel, aki erősen törleszkedik a hatalomhoz, és aki mindenkivel gonosz - számíthat-e e hatalom teljes védelmére? Célja az is, hogy a fiatal közönséggel elfogadtassa a műfajt, és indokolhatóvá tegye számukra az operára jellemző abszurditásokat, például hogy a leszúrt hősnő, Gilda még hosszan énekel.
    

New Yorkból idén a Dicapo Opera helyett a Center for Contemporary Opera társulata vesz részt a versenyben, méghozzá egy ősbemutatóval: Michael Dellaira A titkos ügynök című operájával, amelyet az Európában is ismert rendező, Sam Helfrich visz színre.
    
A verseny első fordulóját - amelyből összesen harminc versenyző jut tovább - március 31. és április 19. között rendezik meg Budapesten, Párizsban, Los Angelesben és New Yorkban.
    
Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta, hogy a második forduló színhelye 2011-ben is a szegedi Reök-palota lesz. A szabadtéri játékok igazgatósága egyébként részt vesz a rendezvény fesztiváljellegének erősítésében is.
    
A döntő előadásai láthatók lesznek az ARTE televízió live web csatornáján, a Mezzo Televízió pedig összefoglalókat sugároz majd. Hogy a Duna Televízió idén milyen szerepet vállal a versenyben, annak részleteiről még nem állapodtak meg - jegyezte meg Havas Ágnes.