Az Armstrong-feszt legnagyobb éve lehet

Zene

 

- De hogy került Armstrong a bánki tó partjára?

 

- A fesztivált alapító Karacs Ferenc nagy jazzrajongó, s a Tó Hotel kertjébe csináltatott Győrfi Lajos szobrászművésszel egy szobrot Louis Armstrongól, amit 2004-ben, az első fesztivál alkalmával avatott fel Armstrong zenekarának utolsó klarinétosa, Joe Murányi. Azóta is ez az egyetlen Armstrong-szobor az országban, sőt, Európában is csak egy-két társa akad.

-Milyen a Víziszínpad, milyen a hangulat? Szól-e zene ezen kívül kisebb helyszíneken is?

 

- A bánki tó gyönyörű környezetet, remek hátteret biztosít a víziszínpadnak és a zenének. Nem véletlenül népszerű a fesztivál - s az volt már a kezdet kezdetén. Az egyetlen nehézséget talán a szállás okozza, már hónapokkal a fesztivál előtt alig kapni szabad szobát. Az autó nélküliek számára a közlekedés is gondot okozhat. A jövőben ezen is próbálunk segíteni, de eddig mindig eljutott a helyszínre teltháznyi érdeklődő. Szálláslehetőség a fiatalok, kalandvágyóbbak részére a kempingben biztosan lesz, de érdemes előre érdeklődni. Másutt az országban egyébként ilyen bájos hangulatú fesztivál nincsen, mint ahogy ilyen minőségű sem. Külföldön akadnak hasonló példák, de a bánki csend és nyugalom (amikor éppen nem vidítjuk fel jazzmuzsikával) lenyűgözi az idelátogató külföldieket, s a magyar közönség jelentős része is visszatérő. Az adottságok miatt a fesztivál egyébként csupán 'kéthelyszínes", az esti főprogram a víziszínpadon zajlik, a délutáni koncertek illetve az éjjeli örömzenék pedig a házigazda Tó Hotelben az Armstrong-szobor mellett. 

-Kikkel játszott már személyesen az idei fellépők közül, és kiket hallott már?

 

-Bármilyen meglepő, eddig személyesen csak a budapesti Police Big Bandet nem hallottam. Az összes külföldihez többször volt viszont szerencsém, részben én hoztam őket először Magyarországra, a Bohém Fesztiválra, cagy más fesztiválokon hallottam őket. A gyönyörű, fiatal Bria Skonberggel volt alkalmam együtt játszani két éve, de azóta is hihetetlen tempóban érik a zenélése, Amerika-szerte az egyik legígéretesebb ifjú trombitásnak tartják. Scott Robinsonnal egy három évvel ezelőtti svájci fesztiválon ismerkedtem meg (Joe Murányiról és Scott örök szerelméről, a magyar tárogatókról beszélgettünk), legutóbb novemberben találkoztunk New Yorkban. Ő a mai jazz egyik legérdekesebb figurája, nálunk kevéssé ismerik, pedig szinte minden létező fúvóshangszeren játszik, s egészen elképesztő, de a jazzen belül szinte minden létező stílusban otthon van. Nem véletlenül volt annak idején 22 évesen a világhírű bostoni Berklee legfiatalabb tanára. Játszott együtt többek között Ella Fitzgeralddal és Louie Bellsonnal, de Max Roach-csal, a Brecker fivérekkel és Chet Bakerrel is. Egyébként mindegyik külföldi fellépő zenakara hihetetlen nagy nevekből áll össze, minden okunk megvan arra, hogy egy soha nem látott színvonalú fesztivált várjunk. Közben viszont meg kell magamat cáfolnom, mert a tavaly az általam a kecskeméti fesztiválra életrehívott International Swing Quartet német zongoristája nem ért rá, s francia helyettesét élőben sosem hallottam. Sőt a Csík Gusztáv Triót sem hallottam még úgy, hogy a legendás Alvin Queen dobolt volna, márpedig Bánkon ez így lesz.

-A magyar mezőnyből kiknek a fellépésére kiváncsi a leginkább?

 

- Egyértelműen a fesztivál legnagyobb nevével, a trombitás Warren Vachéval és Scott Robinsonnal játszó alkalmi társulás, a Szalóky Béla, Korb Attila, Gyárfás István, Sárkány Sándor és Berdisz Tamás által alkotott Louis Armstrong Tribute Band produkciójára. Tavaly egy hasonló alapgondolatú felállás fantasztikusan sült el a Művészetek Palotájában a New Orleans Swing Fesztiválon, biztos vagyok benne, hogy a magyar srácok méltó partnerei lesznek az amerikai világsztároknak.

- Mi kell még a sikerhez?

 -Várom még egyébként a jó időt, ami az elmúlt hét évben kegyeibe fogadta a bánki Louis Armstrong Jazzfesztivált. Idén, Armstrong születésének 110. évfordulóján remélem, hogy Bánkon nem csak a zenei, hanem az időjárásra vonatkozó hagyományok sem törnek meg. És akkor az ezerötszázas nézőteret megtöltő tömeg jelentős része - ha korábban érkezik - még fürödhet is a tóban, vagy kirándulhat kicsit a környéken. Érdemes!

 

VIII. LOUIS ARMSTRONG JAZZFESZTIVÁL
'Salute to Louis Armstrong"
Bánk, Víziszínpad, 2011. június 24-25
Házigazda: Rókusfalvy Pál

június 24., péntek
19:00 Police Big Band (H)
20:15 Bria Skonberg (CDN) & a Bohém Ragtime Jazz Band (H)
21:45 International Swing Quartet (F/USA)
23:00 Jam session a Tó Hotel kertjében 

június 25., szombat
16:00 Bria Skonberg (CDN) & International Swing Quartet (F/USA) a Tó Hotel kertjében
19:00 Csík Gusztáv Trio (H/CH/USA) & Joan Faulkner (USA/CH)
20:30 Louis Armstrong Tribute Band featuring Warren Vaché & Scott Robinson (H/USA)
22:00 Louis Armstrong Jazz Festival All Stars (az összes fellépő részvételével)
23:00 Jam session a Tó Hotel kertjében 

További részletek a Fidelio VIII. Louis Armstrong Jazzfesztivál különszámában, a szokásos terjesztési pontokon.