Átadták az idei Hazám-díjat

Zene

A Hazám-díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll - tájékoztatta az MTI-t Kocsis András Sándor, az elismerést alapító XXI. Század Társaság elnöke, a Hazám-díj kuratóriumának tagja.

A könyves szakember elmondása szerint a díjra a társaság tagjai tehettek javaslatot; a kuratórium végül 35 jelölt közül választott. A díj kuratóriumának tagja még Ágh Attila közgazdász, Hovanyecz László újságíró, Révész Tamás egyetemi tanár, Romsics Ignác történész, Vámos Tibor villamosmérnök (a kuratórium elnöke) és Varga Gyula professor emeritus.

A kitüntetett személyiségek közé minden esztendőben egy külhoni magyar művészt vagy tudóst is beválogatnak. Az idei díjazottak: Erdős Tibor közgazdász, Halász Judit színművész, Kaján Tibor karikaturista, Kántor Lajos költő, a Korunk című folyóirat szerkesztője (határon túli díjazott), Ranschburg Jenő pszichológus, Romány Pál agrárközgazdász és Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző.

A Társaság elismeréseit a díjazottak november 13-án vehették át a Magyar Tudományos Akadémia székházában; az ünnepség előtt a XXI. Század Társaság nevében koszorút helyeztek el József Attila sírján a Fiumei úti temetőben.