Átadták a Junior Prima Díjakat

Zene

 

Negyedik alkalommal adták át a díjat, amellyel az oktatás iránt elkötelezett fiatalok munkásságát jutalmazzák, így 2010-ben tíz díjazott vehette át elismerését Hoffmann Rózsától, az oktatásért felelős államtitkártól október 27-én. A hétezer eurós díjjal járó elismerést hét fiatal pedagógus és három intézmény érdemelte ki az oktatás, illetve a köznevelés területén mutatott kiemelkedő teljesítményéért.

A díjazott pedagógusok:
Csordás Péter kecskeméti, matematika-informatika szakos tanár,
Falvay Katalin, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon konduktora,
Horváthné Petróczy Marietta, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának tanársegédje,
Koltai Katalin gitárművész, zenetanár,
Molnár Sándor, a III. kerületi önkormányzat óvodája és általános iskolája egységes módszertani intézményének testnevelés-gyógytestnevelés szakos tanára,
Semsei Zoltán Tamásné Koós Hajnalka, a tiszaeszlári általános iskola tanítója, valamint
Takács Dénes, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki mechanika tanszékének oktatója.

Díjazott intézmények:
Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Gyökerek Tábor és Mozgalom elnevezésű szervezete,
Miskolci Ifjúsági Matematikai Egyesület,
pesthidegkúti Waldorf Iskola

A Junior Prima Díj a Prima Primissima Alapítvány kiterjesztéseként jött létre 2007-ben. A díj alapítóinak célja a harminc év alatti fiatal tehetségek felfedezése, és a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása. A magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltjeit szakmai szervezetek, egyetemi rektorok, illetve a kategória eddigi Junior Prima és Prima Primissima-díjazottjai javasolják.