Átadták az Oláh Gusztáv-plakettet és a Ferencsik János-emlékdíjat

Zene


kekszakall-operett_debrecenicsokonaiszh_galerika_D__OB20090916013.jpg
 Gál Erika a Kékszakállban

(MTI) - A fiatal mezzoszoprán, Gál Erika tíz esztendeje tagja az operaháznak, jelenleg a Nabuccóban, A varázsfuvolában és az Anyeginben hallhatja őt a közönség. Zenei tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte. 1998-ban a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója.

   
Mestere - aki eljött a díjátadóra - egyetértett Kovács János első karmesterrel abban, hogy Gál Erika olyan énekesnő, aki "jól érzi magát a színpadon", és nemcsak zeneileg, hanem színészileg is igényes előadó. 2003-ban elnyerte az Év hangja címet, 2004-ben a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2005 júniusában felkérést kapott a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiváltól, amelyen Carmen szerepét énekelte. A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendszeres közreműködője; itt Csajkovszkij Pikk dáma című operájában Polinát, az Anyeginben Olgát, és Donizetti Boleyn Annájában Giovanna Seymour szerepét énekelte.
   
A Ferenci János-emlékdíjjal jutalmazott H. Zováthi Alajos gordonművészről szólva Kovács János kiemelte: ha őt látja a zenekarban, megnyugszik, mert "olyan végtelen komolysággal végzi munkáját".
   
A nagybőgőművész előbb a győri Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Tibay Zoltán növendéke lett (Tibay szintén az operaház nagyszerű szólamvezetője volt). Részt vett Ludwig Streicher világhírű nagybőgőművész kurzusán. 1985 óta játszik az operaház zenekarában, ahol azóta címzetes szólamvezető, majd szólamvezető lett. Tagja a Budapesti Filharmóniai Társaságnak, emellett a Fesztiválzenekarral és az Osztrák-Magyar Haydn Filharmonikusokkal számtalan hazai és külföldi fellépésen  vett részt. Játszott itthon és külföldön a Liszt Ferenc Kamarazenekarban, a Magyar Virtuózok Kamarazenekarban, a Solti Kamarazenekarban, és az UMZE-ben.