Az idei díjazott Bartal László karmester 1990-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző szakán, majd Jurij Szimonov, Kurt Sanderling (Weimar), Helmuth Rilling (Lipcse) mesterkurzusain képezték tovább. 1986-tól a Magyar Állami Operaház tagja. 1990-1993 Augsburgban betanító-karmesterként dolgozott, majd 1994-től Lengyel György igazgató és művészeti vezető és Kocsár Balázs zeneigazgató hívására - operaházi tagsága megtartásával - a debreceni Csokonai Színház első karmestere lett, később helyettes zeneigazgató, zeneigazgató. 2002 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Opera tanszakának zenei vezetője. 2003-tól a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója. Számos vidéki zenekar mellett vezényelte a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát is, mellyel több rádiófelvétele készült, így jelentos szimfonikus és oratórikus repertoárral is rendelkezik. Külföldön többek között Németország, Finnország, Franciaország, Spanyolország és Románia nagyvárosaiban vendégszerepelt.
1942. április 4-én született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán végezte. Először a szolnoki Szigligeti Színház, majd a Vígszínház tervezője lett, de gyakran tervezett más fővárosi és vidéki színházaknak, a gyulai, egri, veszprémi és szegedi szabadtéri játékoknak, olykor egy-egy jelesebb színházművészeti műhelyhez, vezetőhöz, társulathoz hosszabb időre kapcsolódva. Dolgozott filmek, tévéjátékok jelmeztervezőjeként is. 1979 óta a Képzőművészeti Főiskola szcenika szakán a jelmeztervezés tanára. A magyar tervező iskola kiemelkedő képviselője: biztos rajztudás, jellemzőkészség, a művek, műfajok, stílusok, korok és ruháik alapos ismerete, gondolat- és érzelemgazdagság, modern eszközök, stíluselemek integrálása jellemzi tervezőművészetét.