Átadták az Új Magyar Zenei Fórum versenyének díjait

Zene

Két kategóriában hét fiatal komponista nyolc műve került a döntőbe a Budapest Music Center (BMC), a Művészetek Palotája (Müpa) és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája által rendezett versenyen. A mostani kiírásban olyan zeneművekkel lehetett indulni, amelyek témáját a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc ihletett.

Az első díjat nagyzenekari kategóriában a kamarazeneiben is versenyző Horváth Balázs kapta Fausték az elvarázsolt kastélyban című darabjáért. Második helyre Varga Judit Képzelt zongoraversenye, a harmadikra Solti Árpád Aktok című szimfonikus költeménye került a zsűri döntése alapján.

Kamarazenei kategóriában Tornyai Péter QuatreQuatuorsa lett első díjas, a második legjobbnak Horváth Balázs (Tek)tonikusát, harmadiknak pedig Dargay Marcell Circ(u)sát választotta a zsűri, amelyet Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora vezetett. A hat díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel, de több különdíjat is kiosztottak. Az Editio Musica Budapest a nyolc döntőbe jutott zenemű kiadását vállalta, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete CD-csomagot ajándékozott Varga Juditnak, a Fidelio Média egymillió forintos médiafelületet biztosít Zarándy Ákosnak, a Filharmónia Budapest új művet rendel Horváth Balázstól. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Sándor László művét fogja koncerten bemutatni, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pedig lehetőséget és termet ad egy önálló est megrendezésére szintén Horváth Balázsnak, emellett új művet rendel Tornyai Pétertől, mely a 2011 őszén megrendezendő Végh Sándor emlékverseny kötelező darabja lesz.

A döntős műveket az UMZE Kamaraegyüttes Rácz Zoltán vezényletével, illetve a Concerto Budapest Keller András irányításával szólaltatta meg a kedd esti döntőben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Jeney Zoltán zeneszerző, a zsűri tagja a díjak átadásakor hangsúlyozta: a magyar zenei élet a kortárs zene tekintetében még mindig Európa perifériáján van. Megemlítette, hogy a konzervatívnak mondott Berlini Filharmonikusok büdzséje majdnem felét új alkotások műsorra tűzésére szánja.

"A zeneszerzőnek pedig az a legnagyobb jutalom, abból tanul a legtöbbet, ha a darabja elhangzik, ezért rendkívüli jelentőségű a már másodízben megrendezett verseny" - emelte ki Jeney Zoltán. A tavaly novemberi nevezési határidőre 34 érvényes pályázat érkezett a kamarazenei, valamint a nagyzenekari kategóriában. A legfiatalabb pályázó 14 éves volt, érkezett pályamunka Ausztriából, Hollandiából, Mexikóból, valamint az Egyesült Államokból is, az átlagéletkor 29 év volt.