Balázs Elemér 40!

Zene

Balázs Elemér

A jazz esten minden fontos formáció fellép majd, amelyben ez alatt a két évtized alatt játszott, így a színpadra lép a Szakcsi- és a Babos Trió, a Szakcsi-Babos Quartet, a Trió Midnight, a C.A.E. Trió, az Oláh Kálmán Szextett, a Szakcsi Jr.- és a Pintér Zoltán Trió, a Balázs József Quintet és a Dés László Szeptett.

Ebből az alkalomból olyan zenekarok is összeállnak majd újra egy-egy szám erejéig, amelyeket már hosszú évek óta nem hallhatott a közönség, de ezen az estén kivételt tesznek, és élvezhetjük a No-Spa és az Off Course zenekar, valamint a Balázs Elemér Quintettet, a "My new way" és az "Always that moment" című lemezek felállásait. Végül, de nem utolsó sorban fellép Balázs Elemér saját, kiemelkedő sikerű zenekara is, a Balázs Elemér Group.

Ez a magyar jazz nagyságait felvonultató program méltó megünneplése lesz Magyarország és, Pat Metheny szavaival élve, a "világ egyik legjobb dobosa" születésnapjának, ami természetesen nem csak az ünnepeltnek, hanem a közönségnek is nagy örömére szolgálhat.

(2007. augusztus 16. 19:30 Pesti Vármegyeháza Díszudvara (Budapest) - Balázs Elemér születésnapi koncertje; km.: Oláh Kálmán Sextet (Oláh Kálmán/zongora, Borbély Mihály/szaxofonok, tárogató, klarinét, Bacsó Kristóf/szaxofon, Schreck Ferenc/harsona, Szandai Mátyás/nagybőgő, Balázs Elemér/dobok), Dés László, Vukán György, Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, ifj. Szakcsik, Fekete Kovács Kornél, Czvikovszky Gábor, Hárs Viktor, Tűzkő Csaba)