Barenboim palesztin útlevelet kapott

Zene

Daniel Barenboim

Daniel Barenboim a Berlini Staatsoper zenei igazgatójaként, a milánói Scala első számú vedégkarmestereként, a Kelet-Nyugati Díván Zenekar vezetőjeként és szólistaként a klasszikus zenei világ egyik prominens figurája. Ugyanakkor politikai elkötelezettsége is jelentős, a palesztinok és izraeliek békés együttélését művészeti kezdeményezésekkel támogatja, amiért Izraelben bőven akadnak bírálói.

Már akkor élesen elítélték, amikor 2001-ben Wagner Trisztán és Izoldáját vezényelte Jeruzsálemben, hiszen a német zeneszerző műveit addig a zsidó államban nem adták elő a hitleri időkhöz való kötődés miatt. A 65 éves argentin születésű művész Gázában és Ciszjordániában is rendszeresen lép fel, valamint a helyi zenészeket is támogatja. A béke iránti gesztusoknál jóval mélyebbre ható tevékenységét a palesztin hatóság egy útlevéllel hálálta meg egy ramallahi zongorahangversenye alkalmával január elején. Így ő lett az első izraeli, aki palesztin állampolgárságot kapott, ami többek közt az Izrael által megszállt területeken élők státusza miatt érzékeny kérdés. A hírt azonban mind a Szentföldön, mind világszerte rengetegen üdvözölték, hiszen ezzel a hivatalos útvonalakon kívül haladó békefolyamat is figyelmet kaphatott.