Bartók Szegeden - kiállítás a Somogyi könyvtárban

Zene

(MTI) - A fellelhető dokumentumok alapján Bartók Béla összesen kilenc koncertet adott Szegeden, az elsőt 1910-ben, az utolsót 1939-ben - mondta a március 31-ig látható tárlat rendezője, Szerdahelyi Péterné.
    

Az első hangversenyt 1910. november 10-én rendezték a Tisza szálló hangversenytermében. Bartók Béla az esten Waldbauer Imrével és Kerpely Jenővel Beethoven, Brahms és Chopin műveit adta elő, s zeneszerzőként is bemutatkozott. Az első koncertet még nyolc követte, a belvárosi hotel mellett a virtuóz zongorista játszott még a Kass szállóban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Belvárosi moziban. Az utolsó, 1939. október 27-i hangverseny helyszíne is a Tisza szálló volt, és ahogy a korabeli plakáton olvasható, ekkor Bartók Zathureczky Ede hegedűművésszel egy Beethoven-szonátát adott elő.
    
A koncertekről a város lapjaiban - a Szegedi Naplóban, a Szeged és Vidékében, valamint a Szegedi Friss Hírekben - számos kritika jelent meg: a beszámolók szerint Bartók Béla játéka bensőséges és igényes volt, s inkább ésszel játszott, mint szívvel. A cikket összevetve azonban kiderül: akadt olyan újságíró, aki elhallgatta, hogy volt olyan koncert, amely csak fél ház előtt zajlott. A kritikusok között akadtak neves írók, Csáth Géza már 1910-ben felismerte Bartók tehetségét, s felhívta a figyelmet arra, hogy követni kell a virtuóz művész pályafutását.
    
A komponista szegedi látogatásait - ahogy ez az újságcikkekben is olvasható - népdalgyűjtésre is fölhasználta. A városon belül és a környező településekre Szabadkára, Horgosra egy fiatal tanárjelölt, Balázs Béla is elkísérte. A kiállításon látható Bartók 1924-ben megjelent Magyar népdal című kötete, melyben szeged-alsóvárosi dalok is szerepelnek.
    
A tárlat külön szekciója számol be a komponista színpadi műveinek szegedi bemutatóiról. Az egyik legérdekesebb előadás A kékszakállú herceg vára című opera Harangozó Gyula rendezte előadása volt. A darabot 1944 februárjában mutatták be Varga Mátyás díszleteivel és Vaszy Viktor dirigálásával Kolozsvárott. A karnagy feljegyzései alapján - melyek az egyik kiállított kottában olvashatók - az operát az erdélyi városban öt-hat alkalommal játszották, majd 1946-ban Szegeden is előadták.