Befűtöttek a magyarok Berlinben

Zene


bagyibalazs_mod.jpg
Bágyi Balázs

Az idén a Collegium Hungaricum Berlin által meghívott EtnoRom és a Bágyi Balázs Quartet & Salamon Bea formáció Magyarországon már jól ismert produkcióival vett részt az évente megrendezett nemzetközi zenei fesztivál berlini rendezvénysorozatán, június 21-én, 16 órai kezdettel, a hajdani sörgyárból átalakított kulturális központban, Pfefferbergben.

 
A közel kétszáz zenekar közül szakmai zsűri választotta ki azt a legjobb nyolc magyar együttest, amely az adott országok különböző színpadain képviselheti a magyar zenei életet. A pályázat a budapesti Balassi Intézet által koordinált Magyar Kulturális Intézetek együttműködéseként, a Zene Ünnepe Fesztivál keretén belül lett kiírva Londonban, Brüsszelben, Párizsban, Pozsonyban és Berlinben.
 

EtnoRom.jpg
EtnoRom

A nyitó és a zárókoncetet az EtnoRom és a Bágyi Balázs Quartet adta. Mindkét együttes óriási sikerrel szerepelt a rendezvényen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Balog József (gitár, ének), Künstler Ágnes (ének), Balogh István "Pacala" (ütőhangszerek, szájbőgő, tánc), Major László (hegedű), Samu István (gitár) és Balogh Miklós (billentyűs hangszerek) alkotta EtnoRom úgy volt kénytelen ráadásszámokat játszani, hogy közben az épületen kívül kilométeres sor alakult ki, akik még el akarták csípni az utolsó taktusokat.