Bemutatkozik Budapesten a Kelemen Vonósnégyes

Zene

 
 
(MTI) - Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, a szólistaként ismert hegedűművész házaspár 2009-ben alapította a vonósnégyest. A formáció létrejöttével csaknem másfél évtizedes vágya vált valóra a többszörös versenygyőztes Kelemen Barnabásnak. Eddig Svájcban, Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban és Németországban turnéztak, tavasszal lesz bemutatkozó izraeli és amerikai koncertturnéjuk.
    
Vasárnap este először Mozart C-dúr (Disszonancia) vonósnégyese hangzik el, ezután Liszt Angelus - Priere aux anges gardiense, majd Bartók V. vonósnégyese szólal meg. "Vasárnap a feleségemé, Kokas Kataliné a brácsaszólam, de ahogy korábban már többször, olykor majd szerepet cserélünk, ő lesz az első hegedűs és én brácsázom. Növendékünk, Homoki Gábor is mind a két hangszeren játszik. Kati húga, Kokas Dóra csellózik, őt zeneileg mi neveljük egész kicsi kora óta, rengeteget muzsikáltunk együtt" - mondta el Kelemen Barnabás. 
 
Elsősorban emberileg kell egymáshoz illeniük, "kellemes és fontos 'mellékzönge', hogy zeneileg is a legmagasabb színvonalat kell képviselnie mindegyik tagnak. Ahhoz, hogy ezt komolyan csináljuk, naponta sok órát kell egymással töltenünk" - tette hozzá a hegedűművész. 
    
Mint elmondta, pontosan tudják, hogy egy ilyen munkának a gyümölcse csak jó néhány esztendő múlva érik be, számtalan koncert és verseny után. Többek bíztatását is megkapták, elsősorban Kocsis Zoltánnal konzultáltak, de Rados Ferenc néhány kamarazenei órája, valamint Perényi Eszter, a Zeneakadémia vonós tanszékvezetője, Takács-Nagy Gábor, Günter Pichler, az Alban Berg Quartet primáriusának órái is inspirálták és támogatták őket. 
    
Tervezik Rolla Jánossal és Keller Andrással az együttműködést, Komlós Péter, a Bartók Vonósnégyes alapító vezetője is jelezte, hogy ott lesz koncertjükön. "Perényi Miklós is szeretne meghallgatni bennünket, játszottunk a svájci Ittingenben Schiff Andrásnak, büszke vagyok, hogy ilyen nagy magyar zenészek nevét sorolhatom" - fűzte hozzá Kelemen Barnabás. 
    
A fiatal hegedűművész az elmúlt napokban vette föl Bartók szólószonátáját, ez a darab kerül a Kocsis Zoltánnal rögzített első és második szonáta mellé a Bartók Új Sorozat következő korongjára, a megjelenés májusra várható. 
    
A szólistakarriert sem hagyja abba a művészpár, de mint Kelemen Barnabás elmondta, karmesterként is elkezdett dolgozni, idén már vezényelte az amszterdami Concertgebouw kamarazenekarát, hamarosan a kassai és pécsi zenekarokat és a MÁV Szimfonikusokat fogja dirigálni. 
    
A Kelemen Kvartett vasárnapi bemutatkozó koncertje után még háromszor - márciusban, áprilisban és májusban egy-egy alkalommal - lép a budapesti közönség elé. A sorozat első három előadásán a Kelemen Kvartett önálló koncertje hallható, negyedik hangversenyükön pedig Kelemen Barnabás és Kokas Katalin mellett növendékeik is megmutathatják tehetségüket.