A Benczúr Ház megmaradásáért koncerteznek

Zene


benczurhaz_postasmuvelodesikozpont.jpg
Benczúr Ház

A Magyar Telekom, illetve az Antenna Hungária után július elsejével a Magyar Posta is megszüntette a közművelődési intézményt működtető alapítvány támogatását. A Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány költségvetése évente megközelítőleg 230-240 millió forint, a Magyar Posta ezt az összeget eddig 60-70 millió forinttal egészítette ki.

 
A tiltakozó akció részeként július 9-én és 10-én búcsúkoncertet szerveznek a Benczúr utcában. A program címe - Ne engedjünk a 27-ből! - az intézmény helyére utal, a kulturális központ ugyanis a Benczúr utca 27. szám alatt található.
 
A jövő heti program keretében szerdán a Benczúr-kertben este 6 és 10 óra között a Never Mind, Ferenczi György és a Rackajam, a Vodku, a Da Capella, valamint a Fókatelep lép fel, míg este fél 11-től a Benczúr Klubban az Üllői Úti Fuck, Ef Zámbó Happy Dead Band és a Balaton koncertezik.
 
Csütörtökön a díszteremben Grandpierre Attila tart előadást A Zene és a világmindenség címmel, majd a kertben a Napkelet, Fekete Jenő és Takáts Tamás, az Effetta zenekar és a Nulladik Változat szórakoztatja a közönséget, de kikapcsolódást nyújthat Said Tichiti a Chalabanból és barátai, valamint a Club Era, a Presso Tangó Libidó és a Narco Polo.