Berki és Sárik a Mohában

Zene

Nem véletlenül sűrűsödtek meg az utóbbi időben Berki és Sárik közös fellépései: több mint nyolc év közös munka után ugyanis idén feloszlott az énekes együttese, a Berki Tamás Band. "Nem haraggal fejeztük be a Berki Tamás Bandet, egyszerűen egy-két vitás kérdés miatt úgy alakult, nem folytatjuk tovább ebben a felállásban, de az is lehet, hogy kicsit megfáradt a közös zenélés. Mohai Tamás gitáros fél évvel ezelőtti kilépése után volt egy olyan elképzelésem, hogy a helyén az amúgy is rendszeresen velünk dolgozó Sárik Péter billentyűssel folytassuk, de ő többféle formációban is benne van, és nem tudta volna vállalni az újabb állandó elfoglaltságot" - idézte fel Berki Tamás a szeptember 9-én az Akváriumban adott koncertjük kapcsán. A Berki-Sárik duónak azonban van jövője az énekes szerint: "bár hiányzik az a fajta felhajtóerő, ami egy zenekarban megvan, viszont egészen kiemelt szerepet kap a partnerrel való játék, a szó legnemesebb értelmében. Egy egészen új világra találtam rá ebben a duózásban, holott kicsit féltem tőle, mert egyfajta presszóformációnak éreztem. De már az első alkalommal azt éreztem, hogy elképesztő energiák szabadulnak fel közöttünk az őrült improvizációk során" - tette hozzá Berki Tamás. A duó koncertjein - így szeptemer 14-én is - a népszerű sztenderdek mellett megszólalnak olyan, már klasszikussá vált Berki slágerek is, mint a Békés Expressz Blues, a Mindenki vagy a Kezet fel. A Moha Kávéház és Kultúrtérben tartandó estre a jegyek a férőhelyek korlátozott száma miatt elővételben vásárolhatók meg.

 

14 évesen kezdte zenei pályafutását egy beatzenekarban. A gimnáziumi évek után a Jazzkonzi ének szakát választotta, ahol később mestere, Vukán György mellett tanítani kezdett. Zeneszerzőként az Állami Bábszínházban is találkozhatunk szerzeményeivel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, illetőleg a Kőbányai MZTSZ Könnyűzenei Szakiskola ének tanszakának vezetője. Nemzetközi ifjúsági jazzénekes világversenyt nyert, a Nemzetközi Jazz Federáció "Best of" listája a mai napig Európa egyik legjobb férfi jazzénekeseként tartja számon. Szabó Gábor Életműdíjat, Artisjus-díjat, 1999-ben Nívó-díjat és 2000-ben Lyra-díjat  kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Pályafutása során dolgozott Vámos Miklóssal, Gonda Jánossal, Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Pege Aladárral, Ablakos Lakatos Dezsővel, Kőszegi Imrével és Dés Lászlóval, vendégeskedett a Benkó Dixiland Band-ben, fellépett többek között  a Csík, Fogarasi, Jávori Trióval. Négy zeneszerzői-szövegírói albumot jegyez mintegy 40 saját dallal, emellett számos felvételen, filmzenében működik közre.

Berki Tamás

 

a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, majd klasszikus zenei tanulmányokat folytatott Prunyi Ilona irányításával. Jelenleg saját Trióját vezeti, mellyel rendszeresen turnéznak szerte Európában. Számos zenekarban és előadóval dolgozik (Sárik Péter Trió, Fábián Juli, DJ Zoohacker, Falusi Mariann), e mellett keresett stúdiózenész, számtalan lemezen hallhatjuk játékát. Mint zeneszerző jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak: kompozíciói rendre dobogós helyezéseket érnek el az Egyesült Államok és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein. Díjak, elismerések: Orszáczky-díj, Artisjus-díj, Jazzy Rádió dalverseny: "Legjobb szólista", Emerton-díj.

Sárik Péter