Bernstein és a klezmerkirály a Hősök terén

Zene


GioraFeidman_crop.jpg
Giora Feidman

A műsorban elhangzik Leonard Bernstein első, világsikert arató musicaljének, az 1944-ben komponált On the Town-nak (A városban) három táncjelenete, a West Side Story-ból szintén Bernstein által készített nagy zenekari szvit, valamint az izraeli zeneszerző, Gil Aldema Haszid hangulatban című, klarinétra és zenekarra komponált műve.

 
A Fesztiválzenekar nyáresti ingyenes koncertjei a Budapesti Búcsún rendszerint több tízezer érdeklődőt vonzanak. A korábbi években a közönség hallhatta többek között Csajkovszkij 4.szimfóniáját, Dvorák Újvilág szimfóniáját, Beethoven 9. és 7. szimfóniáját, Ravel Boleróját, az óriási sikert arató tavalyi hangverseny témája pedig a keringő volt.
 
A koncert idén a megszokottnál fél órával korábban, fél hétkor kezdődik, hogy azok, akik a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét élőben akarják megnézni a televízióban, kényelmesen hazaérjenek.