A Fidelio érdeklődésére a klub vezetője közölte, hogy, július 6-a, a bérleti szerződés felmondása óta csak alig harminc estén voltak nyitva, ugyanis ezekre a napokra már csak eseti bérleti szerződést kötöttek. Október 5-étől kezdve viszont a tulajdonos ettől a lehetőségtől is elzárkózott, így a Take 5 megszűnt.
A klub 2007 december elején nyílt a Paulay utca Deák tér felőli végén egy tágas pincében, ideális helyen. A jazztársadalom azért is nézhetett nagy várakozásokkal működése elé, mert vezetőinek komoly vendéglátóipari múltja mellett szoros kapcsolatai voltak a jazz műfajjal is, elkötelezett támogatóként lettek ismertek. Ráadásul komoly összegeket költöttek a technikai berendezésekre, hangszerekre, a stílusos, nem hivalkodó, de láthatóan színvonalas berendezésre.
A klub programján a magyar jazz színe-java szerepelt a nyitás óta, még a héten is terveztek koncertet az egyik legnépszerűbb fiatal énekesnőnek. Sokszor léptettek fel külföldieket magyar együttesek szólistájaként, közülük csak néhány példa: Hamid Drake lemezfelvételt készített itt Tóth Viktorékkal, Sárik Péter Kuriya Makotóval duózott, Tim Ries Oláh Kálmánékkal, Steve Hackett a Djabéval, Samuel Torres (Richard Bona ütőhangszerese) az Azuma Clannal játszott. A nevesebb külföldi együttesek listájából kiemelhető többek között a Michael Landau group, a Yoris Roloff kvartett Reginald Veallel, a Wolfgang Haffner trió, a Nicola Conte jazz combo, és az Adam Pieronczyk zenekar.
A mostani megszűnés azért is kiábrándító Székelyék számára, mert a Take 5 két év alatt ismert lett, bekerült a fontos külföldi útikönyvekbe, nemzetközi internetes jazzklub listákra. Még a napokban is kaptak megtisztelő ajánlkozást a klub stílusába különösen illő Jeff Lorber Fusion együttestől, Randy Brecker és Eric Marienthal szereplésével, de folyamatosan jönnek az érdeklődő e-mailek a világ minden pontjáról. A Mezzoforte együttes tagjai hangszerrel estek be egyszer egy kis jam session kedvéért.
A klub gazdasági koncepciója az volt, mondta el a Fidelio érdeklődésére Székely Márton, a klub alapítója és vezetője, hogy nem az alacsony árú belépti jegyekből, hanem a vendéglátás bevételeiből tartják fenn magukat, de ezek a számításaik nem váltak be. Például egy idén nyár végi koncerten, amelyen szintén volt híres külföldi szólista, összesen 190 vendég vett részt, ebből a protokoll- és sajtólista körülbelül 30 fős volt. A kifejezetten jónak mondható látogatottság és a hétköznapinál magasabb jegyár (3000 Ft) mellett a vendéglátó-ipari forgalom mélyen alatta maradt az ezer forintos fejenkénti átlagnak. Székelyék kezdettől fogva azt voltak kénytelenek konstatálni, hogy a koncertlátogató attitűd a közönség részéről nem sokban különbözött attól, mintha a Zeneakadémia nagytermébe mentek volna, a szüneten kívül szinte nem rendeltek semmit, és amikor elhangzott az utolsó taps, el is mentek szinte azonnal. Székely úgy véli egyébként, hogy ilyenkor a jazzpártolónak nevezhető közönség döntő része már nem is megy máshová sem szórakozni, csak haza. Ráadásul az ilyen nézőszámok, mint a fenti példában, kivételesnek számítanak, a nem kiemelkedő 'hétköznapi" esteken inkább a hatvan körüli átlag volt jellemző, és ezt a budapesti klubok mezőnyében inkább erősnek lehet nevezni.
A klubot üzemeltető cég azonban komoly bérleti díjtartozást volt kénytelen felhalmozni, ezért már nyáron, az ingatlan tulajdonosával folytatott tárgyalások után részbeni profilváltásra kényszerült. Azóta a Take 5-ban főleg üzletileg sikeres bulikat tartottak, amelyből viszonylag eredményesen tudták volna finanszírozni a veszteséges jazz estéket. A Fidelio érdeklődésére Székely nem csinált titkot belőle: több mint ötvenezer forint volt az átlagos deficit a jazzklubban egy koncertestére vetítve. A részleges profilváltás ellenére a tulajdonos felmondta a bérleti szerződést.
A másik probléma Székely szerint az előadók oldalán mutatkozik. Régóta kritizálja a magyar jazzmuzsikusok többségét azért, mert nem tudnak olyan pluszt tenni a koncertbe, amely lényegesen többet nyújt, mint amit az együttes CD-jének otthoni meghallgatásával is meg lehet kapni; az audio-vizuális élményből a vizuális elmarad. 'A többség a szemével hallja a koncertet. Nem véletlenül mondják, hogy 'megnézi' ezt vagy azt az együttest. Alig van, aki a zenét nem látványként fogadja be elsődlegesen, hanem valamilyen pusztán zenei jellegzetesség ragadja meg." Általában a magyar jazzegyüttesek többségénél a színpadkép szegényes, a zenekari tagok Székely szerint gyakran nem tudnak sem egymáshoz, sem az alkalomhoz illően felöltözni. Gyakran hiányzik egy 'prímás", aki elviszi a hátán a bulit - akire a nézők (!) figyelnek. A magyar zeneoktatás ugyan világszínvonalú képzést nyújt, de a színpadi jelenlét show-részére semmilyen útmutatást nem ad a növendékeknek.
Székely az utóbbi pár évben több száz külföldi előadót látott. Azért fogalmazza meg ennyire keményen kritikáját, mert ezek közül talán ha egy-két zenekarnál vett észre vizuálisan szegényes produkciót (rossz példaként egy tehetséges lengyel szaxofonistát és egy híres amerikai gitárost említett).
Székely és cége ugyan hatalmas veszteséggel zárja le a Paulay utcai klub történetét, de nem adják fel, nem kizárt, hogy a jól felépített névvel máshol nyitnak ki újra, de ahhoz újabb üzlettársakra lesz szükség.
