Blues egy trombitásért

Zene

A blues-jazz fúziós koncert felvétele 2006. május 13-án készült az Új Színházban a Hobo Blues Band (HBB), valamint Tomsits néhány barátja közreműködésével: Babos Gyula, Dés László, Egri János, Fekete-Kovács Kornél, a Hárshegy Együttes, Oláh Kálmán.

Tomsits Rudolf a magyar jazzmuzsika meghatározó alakja volt a hatvanas évek közepe óta, számtalan világsztárral játszott együtt. Big bandet vezetett Jugoszláviában és a világ számtalan országában vendégszerepelt. Élete utolsó korszakában a Rendőrzenekar művészeti vezetője volt, és játszott a "Take four" (Babos, Kőszegi, Pege, Tomsits) zenekarban is. Tanított gyerekeket és fiatal jazz zenészeket. Szerzői munkássága a jazztól a hagyományos könnyűzenén át egészen az oratóriumig vezetett.

Tomsits 1992-ben kezdett el a HBB-vel dolgozni a Férfibánaton, az I love you Budapest (1993) Hobo-szólólemezen pedig már szerzőként is közreműködött. Szerepelt Hobo Adjatok a kutyáknak húst (1998) Viszockij lemezén és műsorában is. Alapító tagja volt Hoboval a Pávatoll kamarazenekarnak, részt vett az Új Színházban 2000-ben előadott Rómeó vérzik című, Tom Waits dalait tartalmazó Hobo-kísérletben, melyet ő hangszerelt. 2000-ben csatlakozott a HBB és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Vadászat színpadi adaptációjához. Játszott a HBB Hajtók dala című válogatáslemezén 2003-ban.

Dolgozott Allen Ginsberg amerikai költő Üvöltés című eposzának új zenei adaptációján. Zenei vezetője lett volna Hobo első színdarabjának, a 2007. február 3.-án a debreceni Csokonai Színházban bemutatott Csattanuga csucsunak, melyet a szerző neki ajánlott.

A CD kizárólag a www.hobo.hu és a www.vatera.hu honlapokon kapható.