Blues és jazz távol a zajos színpadoktól

Zene

Barabás Lőrinc Eklectric

(MTI) - Oláh Andor blues-zenész, szervező elmondta, hogy személy szerint neki, de úgy tűnik, a közönségnek is tetszik a Blues színpad idei helye, hiszen népszerűek programjaik. A legsikeresebb koncert eddig a Deák Bill Blues Bandé volt - jegyezte meg, felidézve, hogy a 3.20-as blues, a Kopaszkutya és a Kőbánya blues mellett az együttes Hatvan csapás című idei albumáról is hallhatott dalokat a közönség, amely azt skandálta: "Bill, a király".
    

Régi és új dalaival érkezett Török Ádám és a Mini, de sikert aratott a debreceni Ölveti Blues Band is, amely két évtizede játszik hagyományos bluest, blues-rockot, saját "fazonra" igazítva. Mint azt az együttes tagjai elmesélték, külföldön ismerték meg egymást, s ma is gyakran játszanak külföldön: felléptek Olaszországban, Hollandiában és Franciaországban, a napokban pedig Ausztriába készülnek egy fesztiválra. Lemezükön hallható a Takáts Tamás által népszerűsített Pocsolyába léptem című daluk is.
    
Nagy siker volt a Nemes Zoltán vezette Jambalaya New Orleans-i zenéjével, a Ron Ringwood,s Gospel Messengers pedig túlmutatva nevén sokféle zenét játszott. Az együttes szólóénekese, Ron Ringwood elmondta, hogy 1986 óta vannak együtt. Amerikaiak, több állam szülöttei, egyedi zenei hagyományokat hoztak magukkal, a gospel mellett soult, jazzt, funkyt játszanak, de a fehérek zenéjét is felhasználják. Budapesten most mutatkoztak be először, de többször jártak már Magyarországon, Ron Ringwoodot például Csík Gusztávhoz is barátság fűzi. A Sziget után Nyíregyházán, koncerteznek majd október közepéig turnéznak Európában.
    
A színpad záróeseménye vasárnap Paul Lamb brit szájharmonikás chicagói stílust játszó együttese lesz.
    
A Jazz színpad a korábbiaknál nagyobb, négyezer fős sátorban kapott helyet az idén. Mint azt Szepesi Mátyás, a színpad programszervezője elmondta, a fellépők sorát önállóan állíthatja össze, de nem saját ízlése dönt, hanem a közönségigények figyelembe vételével történik a tervezés.A koncertek közül kiemelte a Sayag Jazz Machine francia formáció és Rhoda Scott amerikai orgonista koncertjét, aki egy dobossal aratott sikert, párbeszédet folytatva a közönséggel. A tágan értelmezett jazz fogalmába azonban sok minden belefér - jegyezte meg Szepesi Mátyás, példaként említve Maceo Parker szaxofonost, aki funkys ízeket hoz szombati koncertjére. Őt a szakmai körökben és a közönség által is kedvelt Barabás Lőrinc Eklectric követi, amely - mint mondta - segíthet visszacsalogatni a jazztől "elszokott" nemzedéket.
    
A hétvégén a Jazz Színpadra várják Váci Esztert és a Szörp zenekart, Vladimir Cetkar macedóniai születésű amerikai gitárost, és a hazai European Mantrát is.