Bobanéknak szerencsét hozott a 13-as

Zene


sziget09_bobanmarkovic_bytsd-2.jpg
(Képünk nem a csütörtöki koncerten készült)

A több ezer fős közönség az est utolsó húsz percét állva töltötte énekelve, táncolva és vastapssal elismerve a nem mindennapi produkciót.

Az est fénypontja a zenekar szólistája, Marko Markovic és trombitaimprovizációi voltak, de természetesen nem maradhatott el a mindenki által ismert és kedvelt Kusturica-film, a Macskajaj főcímdala, a Bubamara sem, amelyet akárhányszor játszott el a zenekar, nem bizonyult elégnek. Így a másfél órásra tervezett koncert két és fél órásra bővült, hiszen a közönség nem engedte le a színpadról az ünnepelt zenekart.

A szerb Boban Markovic magyarul köszönte meg a közönségnek és a szervezőknek, az INFÓRUM Rendezvényszervező Irodának és a ZSIKK-nek azt a felejthetetlen élményt, amelyet a zenekar is szerzett e különleges estén. Az együttes vezetője elmondta, hogy a világ szinte minden pontján játszottak már, de ez a koncert mindig dobogós marad számára.

A sikerre való tekintettel Marko Markovic november 21-én lép legközelebb magyarországi színpadra a Művészetek Palotájában, ahol az INFÓRUM jóvoltából Lajkó Félixszel és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Banddel hasonló örömzenélésre készül.