Boglári bor- és jazzkupa

Zene

A Helyiérték egyesület és a boglári Művelődési Ház pompás balatoni programot talált ki, a sikerrecepten nem is kellett változtatni a kezdetek, tizenkét év óta. Akár borissza az ember, akár "csak" jazzrajongó, szívesen elteszi emlékbe a belépőjegyet, a fesztivál-emblémás kostoló-poharat.

Az idei program nyitánya egy jazzmise a helyi evangélikus templomban 13-án este hatkor, majd Fekete-Kovács Kornél kvintettje, előttük pedig a Fábián Juli-Sárik Péter duó szerepel. Másnap a tavalyi Showcase-en is tetszetős programjával kiemelkedő Django Free játszik, majd a magyar jazz egyik nagy visszidense, Csanyi Zoltán szintetizátor-virtuóz következik, az együttesében Lamm Dáviddal.

Péntek este rögtön két énekest hallhat a nagyérdemű: először Urbán Orsolya lép fel, többek között Horányi Sándor és Kollmann Gábor kíséretével, majd Berki Tamás, ezúttal a Mohay fivérekkel és Tóth Viktorral is megerősített zenekarával. A szokásosnál kicsit rövidebb fesztivál szombaton zár, amikor ugyancsak sok neves jazz-kiválóság hallható. Az idén indult 1705 nevű együttesben Kaltenecker Zsolt, Piri Béla és Dés András döntik halomra azok várakozásait, akik hagyományos zongora-bőgő-dob formációra számítanak, majd a finálét a népszerű Babos Gyula Special Project nevű zenekara nyújtja, csodás fiatal tehetségekkel megtűzdelt felállásban.

A helyszín, mint mindig, idén is a Művelődési Ház székekkel és sörpadokkal-asztalokkal kényelmessé tett nagy kertje, ahol az előrejelzések szerint kevesebb lesz a szúnyog, mint tavaly. A hátsó pavilonokban pedig ismét elsőrangú pincék képviseltetik magukat: például Bujdosó, Gere, Légli és Vylyan. Esőhelyszín a Művelődési Ház nagyterme, ugyanott.

Jazz és a Bor fesztiválja, Balatonboglár
Balatonboglár, Művelődési Ház (Árpád u. 17.)
2011. július 13-16.