Bohémélet: az ünnepek operája

Zene

Nádasdy Kálmán 1937-es rendezését és Oláh Gusztáv mesés díszleteit sosem szűnő lelkesedéssel fogadja a közönség, amely ezúttal három parádés szereposztásban hallhatja a kis varrólány, Mimi történetét. A női főszerepben Létay Kiss Gabriella, Rost Andrea és Tokody Ilona lép színpadra, Rodolfo szerepét Fekete Attila, Kovácsházi István és Berkes János alakítja, a további szerepekben az Operaház fiatal szólistái, köztük a nemzetközi hírű Bretz Gábor lép színpadra.

Az első három előadásban Marcellóként Alik Abdukayumov, üzbég származású bariton mutatkozik be a budapesti Operaházban, aki több mint tíz nemzetközi énekverseny első és második helyezésével, különdíjak birtokosaként a Landestheater Linz művészeként kezdte pályafutását 2007-ben. Azóta vendégszerepelt Stuttgart és Düsseldorf operaházaiban, hangversenyénekesként Oroszországban, Japánban és Franciaországban, ez évtől pedig a grazi operaház tagja.

A további decemberi előadásokban Sokolin Asllani alakítja Marcello szerepét. Az albán bariton zenei tanulmányait Shkodrában kezdte, majd zongoraművésznek készült a Tiranai Egyetem Művészeti Karán. Miután professzorai felfedezték kivételes hangi adottságait, ének szakon folytatta tanulmányait. Diplomája megszerzése után, 1998-ban a Tiranai Opera azonnal szerződtette a Don Giovanni címszerepére. Paul Flieder, az ORF producere 2000-ben fedezte fel a fiatal énekest, ekkor indult németországi karrierje Gluck Orfeuszának címszerepével. A sikeres bemutatkozás után a bécsi Staatsoper is felfigyelt Asllanira: 2002-ben debütált Wilfried Hiller gyermekoperájában, azóta több osztrák operaház visszatérő vendége. 2003 és 2006 között a klagenfurti Stadttheater tagja, a 2007/2008-as szezonban a Zürichi Operában, a következő évadban a hamburgi Staatsoperben és Baselben debütált. 2006-ban Anna Netrebkóval együtt tiszteletbeli osztrák állampolgárságot kapott.

Az összes decemberi előadásban az 1985-ös születésű, szibériai énekesnő, Anna Gorbacsova énekli Musetta szerepét. A fiatal szoprán a jekatyerinburgi Csajkovszkij Akadémia magánének szakán kezdte tanulmányait, majd 2007-től a londoni Királyi Zeneművészeti Főiskola mesterszakára járt. 2010 óta a londoni Királyi Akadémiai Opera ösztöndíjasa. Augusztusban Innsbruckban, az Első Pietro Antonio Cesti Nemzetközi Barokk Opera Énekversenyen első díjat és közönségdíjat nyert, ezt megelőzően, 2007-ben a csehországi 42. Nemzetközi Dvorák Énekverseny első díját nyerte el. Ugyanebben az évben a legjobb külföldi résztvevő különdíját hozta el a Giuseppe di Stefano Nemzetközi Operaénekes-versenyről.

A budapesti Operaház Bohémélet-előadásait decemberben Győriványi Ráth György, januárban Kesselyák Gergely vezényli.

Előadások: december 4., 7., 11., 19., 25., 27., 2011. január 2., 12., 16.