Bombasiker volt Sárközi Lajos fellépése San Joséban

Zene

(MTI) - A közönség "tombolt" a lelkesedéstől amikor az ifjú zenész "ámulatba ejtően", a "korát meghaladó, lélekkel teli, briliáns" muzsikálással és játszi könnyedséggel adta elő a technikailag megdöbbentően nehéz darabokat. A kritika szerzője, Richard Scheinin egy egeret éppen elfogyasztott macskáéhoz hasonlította a zeneszámokat "óraműpontossággal" előadó Sárközi Lajos magabiztos derűjét.
     A Gypsy Airs (Cigány dallamok) című előadóestet a Szilíciumvölgy Szimfonikus Zenekara kísérte, amelynek játéka Vajda Gergely magyar vendégkarmester vezénylete alatt "tiszta, élénk és ragyogó" volt. A cikk szerint az együttes 2002-ben történt megalakulása óta az egyik legjobb formáját mutatta.
    A koncerten Ravel, Sarasate és Brahms cigány és magyar ihletésű szerzeményei, valamint Kreilser-, Dohnányi-, Kodály- és Bartók-művek hangzottak el.
    A helyi újság szerint Vajda megbízottja a magyar főváros egyik éttermében figyelt fel a hagyományos cigányzenét játszó, nagytehetségű fiatalemberre, aki ötéves korában kezdett hegedülni, és aki jelenleg a budapesti konzervatórium elsőéves hallgatója. Sárközi 1997-ben a Magyar Rádió jazz tehetségkutató versenyének győztese volt.
    Vajda és Sárközi 2008 nyarán Nevada City hegyi fesztiválján is hatalmas közönségsikerrel adta elő a Gypsy Airs-t. A szilíciumvölgyi szimfonikusok akkor hallották először játszani az ifjú virtuózt és rávették Andrew Balest, a zenekar elnökét, hogy hívja el San Joséba.
    A kritikus meglepetéssel konstatálta, hogy a Google keresője alig ad ki valamit Sárközivel kapcsolatban, akinek - Amerikában ez meghökkentő - nincs sem saját weboldala, sem pedig MySpace oldala. A lap nagy ismertséget jósol Sárközinek, akinek hamarosan meghallgatása lesz a philadelphiai Curtis Zeneintézetben.