Bonchidától a Corvin térig

Zene

Bonchidán három nemzetiség, a magyar, a román és a cigány mindig is a legnagyobb egyetértésben élt egymás mellett, az emberek szívesen eljártak, és eljárnak ma is egymás mulatságaira, ismerik, és tiszteletben tartják egymás kultúráját, zenéit és táncait - ez a példaértékű tolerancia ihlette a Honvéd Táncszínház Bonchida háromszor című darabját, amelyet 1999-ben mutattak be az Ökrös együttes zenéjére. A magyar népzenei lemezkiadás jelentős mérföldköve, igazi bestseller volt az ugyanilyen címen megjelent Fonó Records album az Ökrös együttessel és neves közreműködőkkel 1996-ban (Berecz  András, Balogh Kálmán, stb.) A Zsuráfszky koreográfiájában kellékként alkalmazott, a táncosok körül mozgó tükrök jelképesen 'tükröt tartanak elénk", és a valóságban is láttatják a nézővel a korabeli falu táncainak világát, szembesítik egy letűnt kultúra szépségével, mulandóságával.

Az Élő Martin Archívum című sorozat nyitó darabja tizenegy évvel ezelőtt unikumnak számított, hiszen először jelent meg egy falu minden nemzetiségének zenéje és tánca egymás mellett, egy produkción belül. Az alkotók úgy gondolták, a Kolozsvártól nem messze fekvő, egykor méneséről híres falu közösségének magatartása ma is követendő minta: a darab felelevenítésével a tolerancia és a békés egymás mellett élés fontosságára hívják fel a figyelmet. Szeretnék elérni, hogy minél többen rádöbbenjenek, milyen teljes és gyönyörű lehet az a táncos és zenei örökség, amely a különböző kultúrák egymásra hatásából alakul ki.

Június 5., 19 óra Hagyományok Háza, színházterem
Bonchida háromszor
Közreműködik a Honvéd Táncszínház és Zenekara, zenei szerkesztő: Kelemen László, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán