Bordakosár és kopoltyúlégzés

Az ének-kurzusra sajnos nemcsak elég kevesen, de általában tipikus operai beidegződöttségekkel érkeznek. Ráférne az énekesekre a barokk előadásmód megkívánta visszafogottabb stílus és hangképzés egyaránt. Amint Halmai Katalin avatott útmutatásai rávilágítottak, van mit levetkőzni a barokk és klasszikus énekléshez: a széles vibrátókat és gesztusokat, a sok külsődleges eszközt. Helyette póztalan, ám a lélekből merítő előadást kíván az énekesnő. Tavaly Mozarthoz sem nagyon fűlt a foguk, inkább Puccini-áriákat hoztak volna. Idén nyitottabb a maroknyi társaság: három magyar, három portugál lány. Most a magyarok vannak soron. Eszter, a bájos szőke, akit az imént tanított Halmai Katalin a helyes támasztásra, Miskolcon tanul kamarazene szakon. Régizene képzés Miskolcon sincs, erre jó a kurzus. Eszter jövőre végez, utána szeretne Halmai Katalinhoz bejutni mesterképzésre, egyet vesznek fel évente, mondja szomorkás mosollyal. Elgondolkodom, mit tanult az elmúlt három évben, amikor itt két nap alatt kinyílt a hangja, nem a szájüregben képzi, hanem használja a hasát, a bordakosarat, alkalmazza a kopoltyúlégzést, azaz piciket lélegzik, hogy ne veszítse el a már megtalált támasztást, ne engedje fel a rekeszt, ne hagyja visszacsúszni a hangot, ne levegőt fújjon, ne csak hangosan, halkan is szóljon a hang, ahhoz még erősebben kell feszíteni a hasfalat, hogy ne kapjon onnan fölösleges levegőt. Aztán sétálni kell, mozogni, és nem mereven, lazán, közben nem változhat a támasz és a hang sem, feküdni kell a padlón, úgy énekelni, de ez már nem Eszter, hanem a következő áldozat, aki Purcell-lel küzd, Dido halálát üvöltve kezdi a növendék, ne ordíts, így nem sajnálnak meg, nem hiszik el, hogy mindjárt meghalsz. És míg Mozartnál az elnyelt, elsinkofált hangokat (értsd betűket), parancsolja vissza a szövegbe: nem Saft, sanft az, mondja mosolyogva, itt a fránya angol hangokat követeli meg: a void v, a why meg whö, hiába, artikulálni is kell, tisztán énekelni, de úgy is ejteni a szöveget olaszul, németül, angolul, franciául, és a legfontosabb, hogy tudja is, miről énekel, mert mit sem ér a bordakosár szív nélkül, nem könnyű az énekesi pálya. Amikor Halmai Katalin énekel, mintha könnyű lenne.

 

És Anneke Boeke furulyakurzusán, amit magyarul tart a holland furulyaművész, aki félig szinte már magyar, annyi időt tölt itt, kiderül, hogy a magától értetődő nem értetődik magától, hogy a könnyű futam milyen nehéz, hogy levegőt venni is százféleképpen lehet és kell, hogy a szájüregnek, nyelvnek mennyi dolga, funkciója van. Hogy ezer dologra kell figyelni technikailag, és akkor még szó sem esett a kifejezésről, az átélésről, arról, hogy minden egyes hangról gondolni kell valamit, és úgy leütni vagy megfújni. Ezt tanította az idén Anneke Boeke, Malcolm Bilson, és Halmai Katalin. És ezt adta át az elmúlt 22 év megannyi fantasztikus muzsikus-professzora Guy de Mey-n át Simon Standage-ig. Olyanok, akiket ritkán üdvözölhetünk itthon a koncertpódiumon, tanárként pedig soha máshol, máskor, mint a soproni kurzusokon. Hallatlanul fontos misszió ez, amit folytatni kell, folytatni, minden áron. Esetleg beemelni az intézményes képzésbe - de ezt csak halkan jegyzem meg...