Borisz Berezovszkij ismét Budapesten

Zene

 

(MTI) ? Az est első részében a sokak által minden idők legnehezebb billentyűs versenyművének minősített alkotást, Rahmanyinov III. zongoraversenyét játssza az orosz zongoraművész. Nemcsak a zongoraszólam elképesztő technikai követelménye, hanem a zenei szövet ritmikai bonyolultsága, a szólista és a zenekar együttjátszásának nehézsége állítja komoly feladat elé az előadót ? mondta Bukta Julianna sajtómenedzser.
 

A kompozíciót a moszkvai születésű Borisz Berezovszkij szólaltatja meg. A neves orosz mesterek, Eliso Virsaladze és Alexander Satz tanítványa 1988-ban debütált szólistaként Londonban, a Wigmore Hallban, 1990-ben pedig elnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij Verseny arany medálját.
 
Rendszeres kamarazenei partnere Vagyim Repinnek, Brigitte Engerernek, folyamatosan meghívást kap jelentős zenekarokhoz, a Londoni Filharmóniához, a New York-i Filharmonikusokhoz, az Oslói Filharmonikusokhoz, a BBC Szimfonikus Zenekarhoz és a Francia Nemzeti Zenekarhoz. Tavaly januárban a Concerto Budapest vendége volt, decemberben szólóestet adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
 
Lemezfelvételei számos díjat nyertek; a Rahmanyinov-szonátákból készült album elnyerte a német lemezkritikusok (Preis der Deutschen Schallplattenkritik) díját, Ravel-lemezét pedig számos zenei magazin, többek között a Le Monde de la Musique, a Diapason, a BBC Music Magazine és a Sunday Independent a legjobbak közé sorolta.
 
A szombati koncerten a szünet után Brahms II. (D-dúr) szimfóniája csendül fel. Brahmsot első szimfóniája megkomponálása 15 évig foglalkoztatta, a zeneszerző csak 43 éves korában, 1876-ban fejezte be művét. Ezután viszont meglepő gyorsasággal, a következő év nyarán, illetve kora őszén a Wörthi-tó melletti Pörtschachban vetette papírra a vasárnap este hallható második szimfóniát.