A Liszt Ferenc Emlékmúzeumban őrzött eredeti hangszerek közül egyedül a zeneszerző 1870-es években készült Bösendorfer zongorája volt eddig annyira rossz állapotban, hogy egyáltalán nem volt élvezhető a hangja. Korabeli tudósításokból tudjuk, hogy Liszt ezt a hangszert használta leggyakrabban - elsősorban tanítás céljából -, amely az egykori szalon közepén foglalt helyet. A bécsi mechanikájú, egyenes húros, hét oktáv terjedelmű hangszer hitelességét halála után hárman is igazolták közjegyző előtt, a beírás a húrok alatt ma is olvasható: Liszt ezt a hangszert 1880-tól 1886-ban bekövetkezett haláláig pesti otthonában használta.
A zongora opus száma az 1873-ban készült hangszerek sorszámai közé illeszkedik. Az is elképzelhető, hogy a hangszer egyenesen Liszt számára készült, de megfelelő bizonyítékok hiányában egyelőre ez csak feltételezés. Liszt igen nagyra értékelte a Bösendorfer gyár készítményeit, és Ludwig Bösendorferrel 1870-től kezdve szívélyes baráti kapcsolatban állott. Ennek kézenfekvő bizonyítéka a híres bécsi zongoragyáros által Liszt számára készített, a világon egyedülálló komponáló-íróasztal, amely a zeneszerző egykori háló-dolgozószobáját díszítette, és amely ma is megtekinthető a múzeumban. Bösendorfer pontosan átérezte, hogy Liszt Ferenc kitüntető barátsága a legnagyobb elismerést jelentette, amit egy zongoragyáros kaphatott.
A berlini Tonwelt cég anyagilag támogatta a hangszer restaurálását, a munkát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora műhelyének mesterei végezték el, Mácsai János szaktanácsai alapján.
