Az ifjú Johannes Brahmstól zenerajongók tömegei vártak szimfóniát, ám a komponista úgy érezte, hogy félig megbénítja a nagy előd, Beethoven öröksége. 22 év várakozás után hangzott fel végül az I. (c-moll) szimfónia (op. 68), amelyet minden várakozó mesterműnek ismert el. A finálé egyik témájában Beethoven Örömóda-dallamát vélhetjük felfedezni (a szerző kommentárja: ?ezt minden szamár észreveszi!?). Az 1880-as évek elején Brahms mintegy színházi maszkot öltve két művet alkotott: ?az egyik sír, a másik nevet? ? így jellemezte a két darabot. Az Akadémiai ünnepi nyitány melankolikus párja a Tragikus nyitány lett, amelyet címével ellentétben nem követ más program, sem benne nem foglaltatik zenén kívüli élménytartalom. Dmitrij Sosztakovics I. hegedűversenyét (a-moll, op. 99) David Ojsztrahnak ajánlotta. A koncert nyitó Nocturne-jét démoni Scherzo követi. A lassú tétel a barokk kornak hódoló Passacaglia, amely a repertoár egyik leghosszabb kadenciájába torkollik. A 4. tétel forgószélszerű Burlesque. A darab a végsőkig próbára teszi a szólista technikai felkészültségét és állóképességét. Ojsztrah a hegedűszólót Shakespeare-i szerepnek nevezte.
