Brnóba utazik az Operaház együttese

Zene


MiskolciNemzetkoziOperafesztival_Jenufa_BatoriEva_KissBAttila_D_VAJ20080612102.jpg
Bátori Éva és Kiss B. Attila a Magyar Állami Operaház Jenufa című előadásában

A 80 évvel ezelőtt, 1928-ban elhunyt cseh-morva komponista emlékére szervezett nemzetközi fesztivál november 5-én kezdődik és november 17-én fejeződik be. Az eseménysorozaton a komponista leggyakrabban játszott műve, a Jenufa három változatban is elhangzik. A Magyar Állami Operaház Vidnyánszky Attila rendezte előadásában Jenufát Bátori Éva, Stevát Kiss B. Attila énekli. A Cseh Nemzeti Opera produkciójában Dana Buresova alakítja a címszerepet, míg a Janácek Zeneakadémia növendékei mutatják be a mű kamaraváltozatát mutatják be.

A fesztivál nyitó napján a Quartetto di Gioia Janácek-vonósnégyeseket játszik, este pedig a brnói opera társulata A ravasz rókácska című operát adja elő (a rókácska szerepében Adriana Kohutkova). A fesztiválon látható lesz még az együttestől a Katja Kabanova, amelyet a bécsi Theater an der Wien társulata is előad. Janácek ritkán hallható remeke, a Dosztojevszkij írása alapján készült Feljegyzések a holtak házából című opera is a brnói társulattól lesz látható. A fesztivál a Brnói Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertjével zárul, amelyen a Glagolita mise szoprán szólamát Boross Csilla énekli.