Brüsszelben is játszik a Budapesti Fesztiválzenekar

Zene


petralang.jpg
Petra Lang

(MTI) - A koncertkörút kedden Innsbruckban kezdődik. Szerdán Bregenzben, csütörtökön Brüsszelben játszanak, pénteken Brugge-ben hangzik el a program, amelyet Fischer Iván zeneigazgató csupa Wagner-alkotásból állított össze. Szombaton Párizs legnagyobb koncerttermében, a Salle Pleyelben adnak koncertet, ahol az együttes visszatérő vendégnek számít. A turné Hollandiában ér véget: vasárnap Utrechtben, március 8-án pedig Eindhovenben muzsikálnak.
    

A turné állomásain mindenhol ugyanaz a műsor hangzik el: a Siegfried-idill, a Tannhäuser nyitánya és Bacchanália-jelenete, A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya és három részlet Az istenek alkonyából: Hajnal és Siegfried rajnai utazása, Siegfried gyászindulója és az opera monumentális zárójelenete.
    
Ez utóbbi szólistája Brünnhilde szerepében felváltva a német Petra Lang és a svéd Eva Johansson lesz. Petra Lang többször fellépett már a BFZ-vel, Eva Johansson pedig az előző évadban nagy sikerrel énekelte a Magyar Állami Operaházban Richard Strauss Elektra című operájának címszerepét.
    
A műsort március 11-én, 12-én és 13-án a budapesti közönség is hallhatja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, itt a szólista Petra Lang lesz. A budapesti koncertekkel párhuzamosan a Channel Classics független lemezkiadó számára felvétel is készül a Wagner-est darabjaiból.