A Budapesti Fesztiválzenekar Párizsban, majd Németországban

Zene

 Fischer Iván

Fischer Iván elmondta, hogy a koncertkörúton két műsorral szerepelnek: az egyiken Wagner Siegfried-idill és a Wesendonk-dalok, valamint Sztravinszkij Petruska - burleszkjelenetek 4 képben című művével állnak dobogóra. Ezt a programot a magyar közönség is hallhatta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Művészetek Palotájába - tette hozzá.

   
A másik műsor a természetet idéző zene. Előadják Einojuhani Rautavaara, a nagy megbecsülésnek örvendő kortárs finn zeneszerző Concerto for Birds and Orchestra című zenekari művét valódi madárdallal. Az előadáson a szólista helyén egy óriási kalitkát állítanak fel Magyarországról hozott énekes madarakkal: cinkékkel, fenyőpintyekkel, sármányokkal. Ennek a koncertnek a programján szerepel Beethoven VI. (F-dúr Pastorale) szimfóniája is - részletezte Fischer Iván.
   
Ahogy kifejtette, azért állította össze a második programot a természetről szóló zenékkel, mert ezzel akarja fölhívni a figyelmet a növény- és az állatfajok védelmére. A globális felmelegedés - a legújabb kutatások szerint - még a madarak énekét is megváltoztatja - tette hozzá.
   
A koncertkörút Bécsben kezdődött csütörtök este, szombaton Párizsban folytatódik, majd Hannover, Essen és Stuttgart következik. Csatlakozik a zenekarhoz Kelemen Barnabás hegedűművész, aki egy Mozart-hegedűversenyt játszik Guarneri del Gesú hangszerén.
 
 
Fischer Iván elmondta még, hogy koncertjeiket Európában nagy várakozás előzi meg azután, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar nyári moszkvai hangversenyét a 2009-es év legjobb koncertjének választotta Oroszország vezető üzleti napilapja, a Vedomosztyi. Az Arts Desk című rangos angol internetes művészetkritikai folyóirat pedig az utolsó évtized tíz legjobb angliai koncertje közé választotta a Fesztiválzenekarnak a 2006-os Edinburghi Fesztiválon elhangzott hangversenyét.