| A világ egyik leghíresebb, legjobb szimfonikus zenekara egy magánkezdeményezés nyomán jött létre 1882-ben. Az átlagosnál kissé tehetősebb művészetkedvelő polgárok egyesületbe tömörültek, hogy a zenekari muzsikusok munkáját támogassák. A híres amszterdami koncertpalotát, a Concertgebouw épületét 1888 tavaszán nyitották meg, a lipcsei Gewandhaus mellett ez lett Európa legjobb akusztikájú hangverseny helyszíne. A Concertgebouw Zenekar fél évvel később adta itt első koncertjét. A nyitóesten csak szerény publikum jelent meg, noha Beethoven IX. szimfóniája volt műsoron. Új feladat állt a társaság előtt: fölnevelni a Concertgebouw közönségét. Mint oly sokszor, a pénz volt a kulcsa a dolognak. Szigorú feltételeket szabtak a társasági tagságnak, 15 gulden belépési díjat, 30 gulden évi tagsági díjat kellett fizetnie annak, aki a társadalmi megbecsültséget is tükröző Concertgebouw egyesület tagja kívánt lenni. Igaz, ezért meghallgathatott - ezt el is várták tőle - 100 jó színvonalú hangversenyt. A következő megoldandó kérdés az volt, hogy kimagasló képességű, zenekar nevelő-fejlesztő karmestert találjanak az együttes élére. |
 |
| A zenekar nem sokkal alapítása után Willem Kes keze alatt a kontinens egyik legjobb együttesévé fejlődött, Richard Strauss egy évtized elteltével így jellemezte őket: "Igazán nagyszerűek, telve fiatalos energiával és lelkesedéssel". Abban, hogy a töretlenül magas színvonalon dolgoztak, sokak szerint fő szerepe volt annak, hogy a vezető karmesterek ritkán cserélődtek ezen a poszton. Willem Mengelbergben találták meg azt a mestert, aki csaknem fél évszázadig "uralta" RCO-t (1895 - 1945). Csakhogy egy idő után a mind magasabb követelményeknek megfelelő fizetést követeltek a muzsikusok is. A konfliktusokat csak akkor tudták valamelyest orvosolni, amikor Amszterdam városa, majd a holland állam és az észak-holland tartomány is fölismerte: ahhoz, hogy "cégük reklámja" fennen ragyogjon, tetemes támogatásban kell részesíteniük az együttest. A zenekar anyagi helyzete 1920-ra szilárdult meg, az állami támogatás a tízszeresére nőtt. Ebben a korszakban nem kisebb nagyságok vezényelték a zenekart, mint Richard Strauss, Mahler, Debussy és Stravinsky. Szólistakén olyan hírességek léptek pódiumra velük, mint Bartók, Rahmanyinov, Prokofjev. A klasszikus és romantikus repertoár mellett elkötelezték magukat a kortárs-alkotók mellett is: Maderna, Berio, Henze, Nono és Adams műveit is szívesen szólaltatták meg. Mengelberg a belső ellentétek mellett is elérte, hogy az együttes hangzása összetéveszthetetlen legyen, hogy a klasszikus program mellett a legjobb Mahler-előadóként ismerjék őket, és hogy az egészen új kompozíciókat is kitűnően játsszák. A zenekar egyre több Amszterdamon kívüli fölkérést teljesített, így vendégeket, első dirigenseket szerződtettek, mégpedig remek muzsikusokat: Karl Muckot, Pierre Monteux-t, Bruno Waltert, Eduard Beinumot - így az együttes fejlődése töretlen lehetett. |
A Royal Concertgebouw Orchestra fennállásának fél évszázados évfordulóját 1938-ban már nagy, nemzetközi érdeklődés közepette ünnepelték. Az esemény egyik csúcspontja Bartók Béla hegedűversenyének bemutatója volt, a darabot Székely Zoltán játszotta, akinek a mű ajánlása szólt. Az est karmestere, a rigai születésű, világszerte koncertező Mariss Jansons a leningrádi Konzervatóriumban tanult, majd Ausztriában, Hans Swarowskynál és Herbert von Karajannál folytatta tanulmányait, s 1971-ben megnyerte a Karajan-karmesterversenyt. 1979-től 2000-ig az Oslói Filharmonikusok élén állt, 2003 óta a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, és 2004-től ugyanezt a posztot tölti be Amszterdamban is. |
